Rogán: A népszavazás eredménye nem vonható vissza

A népszavazásnál erősebb demokratikus intézmény, amely révén az emberek közvetlenül beleszólhatnak a politikába, nincsen – mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a TV2 Mokka című műsorában csütörtökön.

Rogán Antal szerint a népszavazáson feltett kérdésnél nincs fontosabb a közeljövőt illetően, mert az Európai Bizottság egy felső korlát nélküli, állandó mechanizmusban gondolkodik könnyített családegyesítéssel, ami akár több millió ember Európába áramlását is jelentheti. Felidézte: másfél év alatt másfél millió ember érkezett Európába. Ezzel párhuzamba állítva megjegyezte, hogy az Amerikai Egyesült Államok évente 85 ezret enged be.

Arra a kérdésre, hogy a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint nem lesz érvényes a népszavazás, a miniszter azt mondta: ő másféle kutatásokat is ismer, és majd kiderül, hogyan döntenek az emberek. Megjegyezte azonban, hogy a jelenlegi kormány számára ha hárommillió a nem szavazatok száma, az ugyanúgy kötelező, mint ha több.

Arra a felvetésre, hogy az érvénytelen népszavazás nem jelent kötelezettséget, Rogán Antal azt mondta: három-, három és fél millió ember véleménye többet jelent, mint 199 parlamenti képviselőé.

Szerinte bármilyen jogszabály, akár az alkotmány is módosítható egy következő kormány, illetve a parlament által, a népszavazás eredményét azonban nem lehet megmásítani, így ha valaki azt akarja, hogy ne történjen kényszer-betelepítés, akkor azt most lehet eldönteni. Hozzátette: a népszavazás eredménye nem vonható vissza, az a nép akarata, és Brüsszelnek azt el kell fogadnia.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »