Roby Lakatos, a csárdásreformer

Roby Lakatos, a csárdásreformer

Már ideje volt, hogy megjelenjen egy könyv Roby Lakatosról, aki nem kevesebbet tett, mint hogy a csárdásklasszikusokat dzsesszel ötvözve sajátos világot teremtett, és megújította a cigányzenét. És azért is ideje volt egy ilyen könyv megszületésének, mert ugyan Roby Lakatos Budapesten született, de már harminc éve Brüsszelben él, és köszönhetően annak, hogy több kontinensen koncertezik, számtalan országban jobban ismerik, mint idehaza.

A könyv előzményéről annyit, hogy Roby Lakatos tavaly, ötvenéves korában maga kezdte papírra vetni gondolatait a cigány identitásról, a roma muzsikuscsaládok mindennapjairól, tradícióiról, gyermekkoráról, a zenével kapcsolatos felfogásáról, ám idővel rájött, nem vágta éppen könnyű fába a fejszéjét. Kiadót keresett és talált, amely Bombera Krisztina televíziós újságírót kérte fel a könyv megírására.

Humorral és öniróniával átszőtt életrajz

Megvallom, jobban szeretem a párbeszédes formában megírt életrajzi könyveket, amikor a kérdésekben valahogy mégiscsak benne rejlik a kérdező személyisége, némileg kirajzolódik a gondolatvilága, és árulkodó az is, ahogy felfűz egy történetet. Nos, a Roby Lakatosról írt könyvben nincsenek kérdések, csak úgy elénk ömlik az egyes szám első személyben megírt életrajz, mintha az alany néhány üveg vörösbor mellett magnóra mondta volna élete történetét. Tehát nem tudom, mennyi van benne Roby Lakatosból és mennyi Bombera Krisztinából, ám ez mégsem baj, mert nagyon őszinte, itt-ott lebilincselően olvasmányos, humorral és öniróniával átszőtt életrajzi történet bontakozik ki előttünk.

Persze ezt a fajta nyitottságot már a könyv borítója sugallja: kevés előadóművész vállalta volna, hogy bozontos sörényű oroszlán módjára vicsorítva a hegedűjét a fogával tartsa meg egy címlapfotó kedvéért. Dicséret érte a borítófotót készítő Lajtos Istvánnak, akinek szép portréit a könyv belső ívein is megtaláljuk.

Kétmillió eurót érő Stradivari, kölcsönbe

„Anyámat Budapest egyik legszebb cigány asszonyának tartották” – kezdi a családregényt az elbeszélő. Őszintesége jegyében leírja, hogy talán Budapest legkövérebb gyermeke volt, s a mai napig jobban szeret enni, mint mozogni. Öltözködésében különc volt, piperkőcnek tartotta mindenki. A könyv hősét kisgyermekként vonszolták a hegedűtanárhoz, mert folytatnia kellett a családi tradíciót. Fél év alatt, négy és fél éves korára már megtanulta tartani a hangszert. Hétéves korára eldőlt, hogy szereti a színpadot: Dankó Pista hegedűjén játszott a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon háromezer néző előtt.

Tizenkét évesen került Járóka Sándorhoz tanoncnak, tizennégy éves korától első zenekarával a Várban, a Fehér Galamb étteremben játszott déli zenét. Aztán Münchenben, a Piroschkában döntött úgy, hogy járni akarja a világot. Akkoriban a zenészek speciális vízummal, emelt valutakerettel az Országos Rendezőirodán keresztül muzsikálhattak nyugaton. És Roby Lakatos „egy darab cigányprímásként” került ki Belgiumba, Liege-be, majd Brüsszelbe.

Akkor nyílt a belga fővárosban a Les Ateliers de la Grande Ile nevű étterem, ahol zenészként munkát vállalva életének nagyszerű fejezete kezdődött el. Egyszer Michael Guttman hegedűművész kölcsönadta neki kétmillió eurót érő Stradivariját. Azért kapta, hogy játsszon rajta, mert a hegedűt használni kell, különben tönkremegy. Roby Lakatos három évig használta a hangszert, amely hétről hétre jobban szólt, ám ő mégsem szerette, mert vigyázni kellett rá, és sohasem lehetett hátat fordítani neki.

Unortodox cigány fúziós zene

Tehát a brüsszeli étteremben kezdett Roby Lakatos sajátos felállásban és hangszerelésben zenélni, már itt elhatározta, hogy megreformálja a cigányzenét. A hangszerekkel kezdte. A klasszikus hegedű-brácsa-cselló-nagybőgő-cimbalom-klarinét felállást zongora-cimbalom-gitár-bőgő-hegedű felállásra cserélte, így zenéjük speciális hangzást kapott. A reform másik eleme volt, hogy nem fejből, hanem kottából játszottak. Megbolygatta a ritmikát is: ami a dalban gyors volt, az nála lassú lett, és fordítva. És behozott új szerzőket a repertoárjába, mint például Django Reinhardtot, majd a cigányzenét összekeverte dzsesszel és klasszikus zenével. Néhol francia cigányzenével, valamint mexikói boleróval, flamencóval, balkáni vagy orosz zenével bolondította zenéjét, és ezzel, ahogy egy zenekritikusa írta, létrehozta az unortodox cigány fúziós zenét.

Tette mindezt olyan étteremben, ahol a városban fellépő világhírű művészek megjelentek vacsorázni, mint például Herbie Hancock, Vadim Repin, Makszim Vengerov, Keith Jarrett, Nina Simone, George Duke, Stéphane Grapelli és Yehudi Menuhin is. És felfigyeltek rá. Menuhin pedig idővel közös koncertre kérte fel Roby Lakatost… Mindezt és az azóta történteket bővebben elmeséli Roby Lakatos ironikus, humoros, nagyszerűen megírt, érdekfeszítő könyvében.

(Bombera Krisztina: Roby Lakatos – Gipsy fusion. Helikon Kiadó, Budapest, 2015. Ára: 4990 forint.)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 12.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »