Robinzonok Somogyban – Magazin ajánló

Robinzonok Somogyban – Magazin ajánló

Egy önfenntartó falu, ami nemet mond az EU-ra. Torgyán-interjú. Csernobil egészségügyi következményei: a tények. Ki volt Mindszenty? Szombaton ismét Magyar Nemzet Magazin.

Ez csak egy a sok figyelemre méltó mondat közül a szombati Magyar Nemzet Magazinból. Keresse hétvégén az újságárusoknál!

Fotó: Végh László / Magyar Nemzet

Már-már a kihalás szélére került a Somogy megyei Visnyeszéplak, amikor a rendszerváltás környékén a városi hajtást megunt értelmiségiek elkezdték benépesíteni. A település azóta él és virul, nemet mond az unióra, az egy főre jutó harangozókat tekintve pedig világelső lehet.

Amennyiben a Fidesz bölcsen előretekintene, látnia kellene, annyira szembekerült a társadalom minden rétegével, hogy ha ellenfélre akad, szövetséges nélkül kevés ereje lesz a győzelemhez. Ezt a hiányzó tömeget csak a kisgazdapárt tudja megadni, s ha ezt nem értik meg, önmaguk sírásói lesznek – véli Torgyán József, aki a mai mocskos politikába már nem kíván visszatérni, de pártját föltámasztaná.

A csernobili katasztrófa verte be sokak szerint az utolsó szöget a szovjetrendszer koporsójába, ám a baleset kommunikációja a legsötétebb pártállami időket idézte. A titkolózás és a hazugságok miatt máig sem lehet biztosat tudni az áldozatok számáról, illetve a környezetbe jutott sugárzás mértékéről. Ennek ellenére, több évtized távlatából visszatekintve, ma már megalapozott becsléseket tehetünk a tragédia egészségügyi következményeiről.

Ismerjük-e, jól ismerjük-e XX. századi történelmünk egyik legfontosabb személyiségét, Mindszenty József bíborost? Élete, tevékenysége ma is nagy vitákat vált ki. A hercegprímásról nemrégiben jelent meg páratlan alaposságú kétkötetes monográfia. A szerzővel, Balogh Margit történésszel, az MTA tudományos főmunkatársával beszélgettünk.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »