Robbanás okozhatta az eltűnt tengeralattjáró vesztét?

Robbanás okozhatta az eltűnt tengeralattjáró vesztét?

Hozzátette: tovább folyik az intenzív keresés több ország közreműködésével.

Az EFE spanyol hírügynökség ugyanakkor azt közölte, a tenger mélyén rekedt 44 tengerész hozzátartozói elvesztették a reményt.

A San Juan nevű, német gyártmányú tengeralattjáró – amelyet 1985-ben állítottak hadrendbe Argentínában, s amelyet néhány évvel ezelőtt újítottak fel – november 13-án indult el az ország egyik legdélibb pontjáról, Ushuaiából saját támaszpontja, a fővárostól 400 kilométerre délre fekvő Mar del Plata felé. Utoljára két nappal később a San Jorge öböl térségéből, az argentin partoktól 432 kilométerre jelentkezett be, onnantól kezdve azonban semmit nem lehet tudni róla.

Hírdetés

Csütörtökön került nyilvánosságra, hogy szokatlan zajt, „hidroakusztikus anomáliát” rögzítettek három órával a tengeralattjáró utolsó bejelentkezését követően abból a térségből, ahol eltűnt. Később arról számolt be a haditengerészet, hogy olyan információkat kapott, amelyek szerint a rögzített anomália robbanás hangja lehetett. A szonárral rögzített feltűnő jelenséget egy egyesült államokbeli intézet rögzítette, de erről csak most értesítette az argentin hatóságokat.

A szóvivő korábban azt mondta: valószínűtlen, hogy a tengeralattjáró felrobbant volna, mert egy akkora detonáció nem maradhatott volna észrevétlen. Egy későbbi sajtótájékoztatóján azonban már arról számolt be, hogy több forrástól, mások mellett a bécsi székhelyű Átfogó Atomcsend Egyezmény Szervezetétől (CTBTO) is olyan információkat kapott a haditengerészet, miszerint az említett anomália valóban robbanás volt. Úgy fogalmazott, hogy egy szokatlan, egyszeri, erőteljes, nem nukleáris robbanásnak megfelelő hangot rögzítettek november 15-én, néhány órával azután, hogy nyoma veszett a tengeralattjárónak.

A mentés kritikus szakaszba ért a bajba került 44 tengerész számára, mert ha a San Juan hét nappal ezelőtt elmerült, akkor mostanra fogyhat el a fedélzetén lévő oxigénkészlet. Az argentin hatóságok ezért fokozták a kutatási műveleteket. A keresésben négyezer ember vesz részt az északról déli irányban mintegy ezer kilométer hosszú, nyugat felé pedig mintegy 500 kilométer széles, franciaországnyi területen. Tizennégy hajót és négy repülőgépet vezényeltek oda, a kutatásban Brazília, Chile, az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia is besegít. London csütörtökön egy repülőgépet irányított Argentínába, fedélzetén különleges, koncentrált oxigént, légtisztító eszközöket, vizet és élelmiszert tartalmazó konténerekkel, amelyeket le lehet juttatni a tengeralattjáró legénységének.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »