Ritka, mint a Körhinta – Megkerült a hiányzó Czóbel!

Ritka, mint a Körhinta – Megkerült a hiányzó Czóbel!

Több mint 100 év lappangás után került elő Czóbel Béla elveszettnek hitt Ringelspiel (Körhinta) című festménye. A BÁV őszi aukciójának egyik sztár alkotása nem véletlenül szerepelt sokáig a „WANTED”-képek listáján, hiszen az utóbbi évek legszerethetőbb Czóbele nem csupán az életmű egyik utolsó láncszeme, de fontos adalék a nagybányai festészet történetének feldolgozásában is.

Kétségkívül állíthatjuk, hogy az újrafelfedezések korát éljük a művészettörténet, és főleg a festészettörténet terén. Az elmúlt évtizedek kutatómunkájának köszönhetően, csak a Czóbel-életműből számos elveszettnek hitt vagy teljesen ismeretlen alkotás került elő. Az 1912-es Nagybányai jubiláris képkiállításon Czóbeltől hat festményt állítottak ki, ebből ötöt már beazonosítottak, és csupán egy, körhintát ábrázoló képet kerestek még a szakértők. A most felbukkant posztimpresszionista főmű mindenképpen egy továbblépés a mester életművében az 1904 nyarán, Nagybányán készített plein art naturalizmus és az impresszionizmus készletével operáló festményekhez képest.

Mivel a datálás szerint a kép ugyanebben az évben készült, nagy valószínűséggel szeptember végén festette, immár Franciaországban. A színes ruhák kaleidoszkópszerű kavalkádja már az őszi ruhatárról árulkodik, a zölden harsogó lombok, a nap ellen védő szalmakalapok az indián nyarat idézik. Bár a helyszín a kép alapján nehezen beazonosítható, de a legvalószínűbb, hogy egyik kedvenc helyén, a párizsi műteremlakásához közeli Luxembourg-kertben festette, ami ma is az évszázados körhinták és az önfeledten szórakozó gyerekek paradicsoma. A festményt feltételezhetően már elkészülte után, 1905-ben kiállították Franciaországban a Salon d’Automne-on, Soleil d’automne (Őszi nap) címmel.

Czóbel 1906 nyarán tért vissza Nagybányára a Franciaországban és Belgiumban festett műveivel. A legfrissebb „párizsi divatról” harsogó alkotásai és Czóbel modern pálfordulása valóságos forradalmat robbantott ki. Nem is csoda, hiszen ezek az élénk színek, plakátszerű, kontúros, posztimresszionista művek nyíltan szembehelyezkedtek az iskola  plein art szemléletével. Czóbel akaratlanul indította el ezzel, az öregek által „neo”-nak csúfolt mozgalmat.

A Körhinta Czóbel festészetének egy átmeneti fázisát örökíti meg, ahol a hangsúlyos kék kontúrok helyett egységes, tarka színfoltok adják a kép szerkezetét. Méltán mondhatjuk: „Ízig-vérig különleges, unikális gyűjtői darab, de múzeumaink, sőt talán külhoni múzeumok is büszkén válogathatnák gyűjteményükbe.” (Barki Gergely képvadász)

A festmény a BÁV 69. Művészeti aukcióján kerül kalapács alá november 10-én a MOM Kulturális Központban 12.000.000 forintos kikiáltási áron.
További információ és Barki Gergely teljes tanulmánya: www.bav.hu/aukcio


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »