Ritka avar kori lelet került elő – páratlan aranypárta

Ritka és különlegesen értékes leletre, egy avar korban élt 10-12 éves kislány koponyájára bukkantak a múlt héten a debreceni Déri Múzeum régészei az M35-ös autópálya Debrecen és Berettyóújfalu közötti nyomvonalának megelőző feltárásán – közölte hétfői a múzeum igazgatója. A kislányt homlokán aranypánttal temették el.

Magyar Menedék - Nemzeti Könyvhét

Angi János elmondta, a hogy augusztus elejétől 13 régész vezetésével 13 csapat végzi az építkezést megelőző régészeti feltáró munkát, ők bukkantak rá múlt pénteken egy 7. században élt kislány koponyájára.

A kislányt homlokán aranypánttal temették el. A most feltárt aranytárgy Hajdú-Bihar megyében egyedülálló, de az egész Kárpát-medencében is különleges, ugyanis ehhez hasonló lelet csupán öt lelőhelyről került elő korábban.

Dani János, a Déri Múzeum régészeti igazgatóhelyettese elmondta, hogy a koponyán hétfőn a debreceni Kenézy Kórházban 3D-s röntgenvizsgálatot végeztek. A szakemberek a fogazat alapján állapították meg, hogy a koponya egy 10-12 éves gyermeké lehetett.

A restaurálást követően a közönség számára hamarosan látható lesz a páratlan aranypárta – fűzte hozzá a régész.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »