Rio 2016 – Csernoviczki hetedik a cselgáncstornán

A 48 kilogrammos Csernoviczki Éva a hetedik helyen végzett a riói olimpia cselgáncstornáján szombaton.

Csernoviczki, aki a világbajnok argentin Pauleta Pareto ellen elvesztett negyeddöntőben megsérült, de vállalta a folytatást, a mongol születésű kazah Otgontsetseg Galbadrakh ellen lépett tatamira a vigaszágon. Eddigi egyetlen meccsüket az Ázsia-bajnok nyerte.

A 29 éves magyar cselgáncsozó láthatóan óvatosan mozgott a combja miatt, míg ellenfele a gyors, pattogós dzsúdót erőltette. Az első percekben akciót egyikük sem tudott végig vinni, majd Csernoviczkinek volt egy ígéretes dobása, amit leszorítással próbált folytatni, de nem sikerült. Egy perccel a vége előtt a kazah versenyző kihasználta magyar ellenfele figyelmetlenségét, s egy ippont érő dobással eldöntötte a meccset.

“Fél lábbal nehéz megoldani egy ilyen feladatot” – nyilatkozott könnyeivel küszködve Csernoviczki Éva, aki elárulta, sokat gondolkodtak rajta, hogy folytassa-e, mivel ötvenszázalékosan nem volt értelme. “De aztán csillapodott a fájdalom, így elvállaltam. Megpróbáltam, talán lehetett volna jobban is, majd visszanézzük a meccset.

Nem kellett volna erőltetni a támadást, de az ember ilyenkor ösztönösen cselekszik.”

Csernoviczki Csaba, az olimpiai bronzérmes dzsúdós édesapja és edzője úgy vélekedett, ha nincs a sérülés, lánya érmes lehetett volna.

“Ez a sérülés rányomta a bélyegét a szereplésére, sokkal jobb is lehett volna. Jó formában volt, egy érem ment el a sérülés miatt, ki merem jelenteni. Elkövetett a végén egy taktikai hibát, de a fájdalom miatt ilyenkor megoszlik a figyelem” – fogalmazott Csernoviczki Csaba.

Hidas Péter orvos elmondta, hogy a tatabányai cselgáncsozónál a combhajlító izom részlegesen elszakadt. Hozzátette, operálni nem kell, de egy-két hónapos pihenőre van szükség.

A magyar dzsúdós 2008-ban, Pekingben szintén hetedik volt, míg a 2012-es londoni játékokon bronzérmet nyert, emellett vb-harmadik és kétszeres Európa-bajnok.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »