Retteg a román hírszerzés a székelyektől

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) az alkotmányosságot veszélyeztető tényezők közé sorolta 2014. évi jelentésében a székelyföldi autonómiatörekvéseket.

A jelentést a román parlament honlapján tették közzé. A 39 oldalas dokumentumban egyetlen bekezdés foglalkozik az „etnikai alapú szélsőségességgel”. Ebben az SRI megállapítja, hogy az autonómiapárti diskurzust az autonómia nyílt hirdetése jellemezte.

„Külföldön Bukarest » magyarellenes politikájának« a nemzetköziesítése volt a cél, belföldön a » székely« etnokulturális sajátosságok agresszív hangoztatására esett a hangsúly”

– állapította meg az SRI a parlament elé terjesztett jelentésben. A hírszerző szolgálat úgy vélte, hogy a román állam intézményeinek fellépése következtében csökkent „a szélsőséges, hungarista csoportok” megnyilvánulásainak intenzitása, így ezen a téren kevesebb a fenyegető jelenség.

Hírdetés

Magyarország mint kihívás

Az SRI szerint a nemzeti kisebbségek helyzetét továbbra is befolyásolják „egyes szomszédos államokbeli hivatalosságok vagy diplomaták” arra irányuló erőfeszítései, hogy bevonják nemzettársaik közösségét az anyaország érdekeinek támogatásába. A jelentés a kémelhárítás kihívásai között – Magyarország vagy a romániai magyar közösség említése nélkül – utal egy országra, amely az ellenőrzés megerősítésére törekszik „nemzettársainak közössége és annak fő szervezetei fölött”.

A dokumentum arra is kitér, hogy „a regionális és globális geopolitikai fejlemények” nyomán intenzívebbé vált a külföldi titkosszolgálatok tevékenysége Románia területén, és ezek célja egyebek mellett negatívan befolyásolni a döntéshozatalt, „az alkotmányos értékeket és a nemzetiségek együttélésének légkörét”.

Nem nőtt a terrorfenyegetettség

Az SRI úgy értékelte, hogy Romániában nem növekedett a globális átlag mértékénél jobban a terrorfenyegetettség szintje, ezért nem indokolt a készültség növelése. A hírszerzés a 2015-ös év kihívásai között első helyen a nemzetbiztonságot is veszélyeztető korrupció jelenségét említi. A felsorolásban utolsóként tesz említést a szélsőséges megnyilvánulásokról, amelyek befolyásolhatják az etnikai és szociális viszonyokat.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »