Részegen kaptak el egy embercsempészt a fővárosban

Részegen kaptak el egy embercsempészt a fővárosban

Fillérekért vállalt hatalmas kockázatot, végül pedig kudarcot is vallott az a férfi, aki az éjszaka leple alatt akart illegális bevándorlókat átcsempészni Budapesten. A rizikós kaland a Józsefvárosig tartott.

A VIII. kerületi Práter utcában több rendőrautó fogott körül egy ütött-kopott fehér furgont. A jármű rakteréből csaknem húsz határsértő került elő. Eközben a furgont vezető idős férfi a helyzet súlyát szinte fel sem fogva, egykedvűen, nevetgélve támasztotta autóját.

Hírdetés

– Úgy tudom, 19 bevándorló került elő a raktérből – mondta egy szemtanú, aki szerint a sofőr részeg volt, valószínű ezért sem vehette túl komolyan a helyzetet.

Sok betolakodó már a határon fennakad, de akadnak olyanok, akik a fővárosig jutnak. Őket egy időre elrejtik, a csempészeknek ugyanis megvannak a bevált lakásaik, szállodáik, ahol rejtegethetik őket. Ezek a depók egyébként főként pályaudvarok mellett vannak.

A VIII. kerületi rendőrkapitányság járőrei az igazoltatáskor megállapították: a jármű utasainak –10 szíriai és 9 gambiai állampolgárságú férfinak – a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal debreceni befogadóállomásán meg kellett volna jelennie, ezért őket, valamint a jármű magyar állampolgárságú sofőrjét a VIII. kerületi rendőrkapitányságra előállították. Utóbbi ellen ittas vezetés, valamint embercsempészet miatt indítottak eljárást.

(Blikk nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »