Renzi: Az Európai Unió feladata a megújulás

A brit Európai Unióból való kilépéséről (brexit) szóló népszavazást és az erőszakos támadások hullámát követően az Európai Uniónak az a feladata, hogy képes legyen megújulni és újraértelmezni szerepét – vélte hétfőn Matteo Renzi olasz miniszterelnök az Angela Merkel német kancellárral és Francois Hollande francia elnökkel esedékes találkozója előtt.

Renzi Facebook-oldalán hétfőn közzétett posztjában úgy vélte: „könnyű mindent Európára fogni, sokkal nehezebb egy másik Európa létrehozására törekedni, amely jobban figyel az értékekre és kevésbé a pénzügyi hatalmasságokra”.

A három politikai vezető a brexitet középpontba állító találkozó helyszínéül Ventotenét választotta, ahol Altiero Spinelli olasz újságíró és társai megalkották a ventotenei kiáltványt, amelyet a történészek az európai föderalizmus egyik alapító okiratának tartanak. Ezt követően az Európai Unió Sophia elnevezésű tengeri misszióját koordináló egyik repülőgép-hordozón, a Garibaldin folytatják az eszmecserét. Renzi szerint ezek a szimbólumok értékeket és konkrét elkötelezettségeket egyaránt közvetítenek.

Az olasz kormányfő úgy vélte, Európának a közös védelmi, az oktatási és a kulturális politika területén kellene többet befektetnie, és arra kellene törekednie, hogy megszabaduljon a bürokratikus szabályoktól.

Nagyobb rugalmasságot akarnak

A súlyosan eladósodott Olaszország, amelynek gazdasága csekély mértékben növekedett az euró 1999-es bevezetése óta, többször is az EU szigorú költségvetési szabályainak lazítása mellett tört lándzsát. Mind Renzi, mind Hollande nagyobb rugalmasságot akarnak elérni e téren, hogy segítsék a növekedés beindítását. Ezzel szemben Merkel a szabályok betartása mellett áll, így valószínűleg nem tűzik napirendre a kérdést.

A három vezető elsősorban arra törekszik, hogy közös álláspontot alakítson ki a jövő hónapban Pozsonyban esedékes EU-csúcsra. A nap folyamán közös sajtótájékoztatót tartanak a Garibaldi fedélzetén.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »