Rengeteg cukrozott löttyöt isznak a brit kamaszok

A brit kamaszok évente egy fürdőkádnyi cukrozott üdítőitalt isznak meg – kongatta meg a vészharangot kedden a brit kormányfő, Theresa May elhízás elleni harc ügyében folytatott politikáját bíráló Cancer Research.

A rákkutatást támogató brit szervezet által közzétett, országos felmérés alapján összeállított adatok szerint a 11 és 18 év közötti kamaszok cukrozottüdítő-fogyasztása több mint 234 üveget tesz ki évente, azaz a javasolt hozzáadott cukor mennyiségének háromszorosát.

A 4 és 10 év közöttiek évi mintegy 110 üveget, a 18 év felettiek pedig 70 üveget fogyasztanak.

A „sokkoló” adatokat bírálva Alison Cox, a Canser Research megelőzésért felelős vezetője közleményben figyelmeztetett az elhízás, a különböző daganatos és a túlzott cukorfogyasztás okozta más betegségek kockázataira.

Alison Cox felszólította a brit kormányt, hogy Franciaországhoz vagy Mexikóhoz hasonlóan vessen ki minél előbb adót az alkoholmentes cukrozott üdítőkre.

A konzervatív brit kormány márciusban jelentette be, hogy két éven belül bevezeti ezt az adót, augusztusban az elhízás elleni intézkedéstervben szintén visszatértek rá, de egészségügyi szakemberek szerint a terv teljességgel elégtelen.

A The Daily Telegraph című brit napilapban megjelent tanulmány szerint a brit gyerekek a legkevesebbet mozgók között vannak a világon.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) októberben felszólította a kormányokat, hogy az elhízás elleni harc jegyében vessenek ki adót a cukrozott üdítőitalokra. Világméretekben az elhízottak száma megkétszereződött 1980 óta.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »