Rendszámcserével trükközött a kamionos cég vezetője

Rendszámcserével trükközött a kamionos cég vezetője

Rendszámcserével trükközött a kamionos cég vezetője

Elfogták a kisalföldi rendőrök egy fuvarozó cég vezetőjét, aki egyik járműve pótkocsijának levizsgáztatása helyett inkább kicserélte a vontatmány rendszámát.

Hírdetés

A mosonmagyaróvári járőrök csütörtökön, napközben éppen kamionokkal kapcsolatos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartottak, amikor Hédervár határában leintettek egy nyerges vontatóból és a hozzá kapcsolt félpótkocsiból álló járműszerelvényt. A rendőrök a központi nyilvántartásban történő ellenőrzéskor megállapították, hogy a félpótkocsira szerelt rendszám nem az adott járműre lett kiadva. A járőrök a gépkocsi sofőrjét és a fuvarozó cég időközben helyszínre érkező vezetőjét elfogták és mindkettejüket előállították a rendőrkapitányságra.

A fuvarozással foglalkozó telephely 26 éves vezetője a rendőröknek elmondta: aznap vette észre, hogy a félpótkocsi műszaki érvényességi ideje lejárt, ezért a telephelyen átcserélte a rendszámot egy olyan járművével, amelyik érvényes műszaki vizsgával rendelkezett. A férfi azt is elmondta kihallgatásán, hogy a cserét egyedül hajtotta végre, arról a jármű vezetője nem tudott.

A cégvezető egyedi azonosítójel meghamisítása miatt számíthat felelősségre vonásra.

(Fotó: illusztráció)


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »