Rendőrökre támadtak az unokázós csalók – midig a magyarok a sértettek

2015. január és szeptember között két férfi és egy nő az egész országban csalt ki pénzt idősektől, összesen közel 15 millió forintot.

Magyar Menedék - Badiny

A telefonkönyvekből férjezett nevű asszonyok után kutattak, és találomra felhívták őket éjjel és hajnalban. Egyikük unokaként mutatkozott be, azt mondta, közlekedési balesetet szenvedett, és hogy ne legyen rendőrségi ügy, helyben fizetné a kárt a vétlen félnek. Illusztráció (valószínűleg) A gyanakvóbbak megkérdezték, hogy miért furcsa a hangja, erre azt felelték, hogy a baleset miatt ideges, de megnyugodhat, azonnal odamegy egy barát, aki átveszi a pénzt. A sértettek többsége ötszázezer forintot fizetett, de volt, aki kétmilliót adott. A rendőrök 2015. szeptember 12-én fogták el őket Kiskunfélegyházán az autójukban, amint egy csalást készítettek elő.

Az elkövetők megpróbáltak elmenekülni, nekimentek egy rendőrautónak is, azonban a rendőrök megakadályozták őket a szökésben. A nyomozók egy 28 éves váci nőt, egy 24 éves piliscsabai és egy 42 éves sajószentpéteri férfit vettek bűnügyi őrizetbe, majd a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat. A Pécsi Rendőrkapitányság nyomozói a gyanúsítottakkal szemben 35 rendbeli csalás miatt nyomoztak, amelyet a napokban vádemelési javaslattal lezártak, és a keletkezett több mint 11 000 oldalnyi iratot megküldték az ügyészségnek.

Police.hu


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »