Rendőrökre is támadtak a kopaszok a Városligetben

Rendőrökre is támadtak a kopaszok a Városligetben

Nem csitulnak az indulatok a Városliget átalakítása körül: előbb a Közlekedési Múzeumnál, majd az egykori Hungexpo-területnél kialakult botrányos jelenetekről, tüntetésekről láttak napvilágot újabb videofelvételek. Kiderült, a kopaszoknak nevezett biztonságiak még a rendőrökre is gázspray-t fújtak, ám a hatóság erről „nem tud”, viszont az őrző-védők egyik aktivista elleni brutális akciója ügyében nyomoznak.

Súlyos testi sértés gyanúja miatt indított ismeretlen tettes ellen büntetőeljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozó főosztálya, de gyanúsítotti kihallgatás nem volt – közölte lapunkkal a rendőrség azzal az esettel kapcsolatban, hogy a városligeti Hungexpo-terület előtti múlt szerdai tüntetésnél az egyik kopasz biztonsági őr sisakjával akkorát ütött Gulyás Márton aktivista kezére, hogy meg kellett műteni.

Gulyás a ligetvédők táborának tüntetésén az Olof Palme sétánynál lévő szakaszon elkezdte leszedni a kerítésen lévő vásznat, a 444.hu szerint azért, hogy kívülről is lehessen látni, mi történik bent. Ekkor az egyik biztonsági őr sisakjával hatalmasat ütött a kezére. – Már akkor is érezte, hogy nagyon fáj, az este végén a mentőorvos viszont azt mondta neki, ezzel mindenképpen orvoshoz kell mennie. Az Országos Baleseti és Sürgősségi Központban kiderült, a bal kisujjából levált egy csontdarab, meg is kellett műteni, és dróttal rögzíteni a levált csontdarabot. A kórház értesítette a rendőrséget, ahol még éjjel felvették Gulyás Márton vallomását – írta a portál, ahol egy újabb videó jelent meg, amelyben a biztonsági emberek már nemcsak a tüntetőkkel bánnak keményen, hanem a rendőrökkel is.

A 444.hu szerint ugyancsak múlt szerdán este a biztonságiak a ligetvédőktől visszafoglalt terület „megvédésére” elkezdtek mindenféle tárgyat kifele dobálni a sötétbe, sőt az aznap felhúzott kerítés lyukain egy gázspray-vel kezdek el fújkálni. Egy rendőrt le is fújtak – olvasható az internetes újság szombati cikkében. A videofelvételen maga az akció nem látható, de az igen, hogy utána az egyik rendőr kérdőre vonta a kopaszokat, hogy miért kapott egy adagot a kollégája is. Jól hallható, hogy az egyik őrző-védő fenyegeti a rendőrt. – A helyszínen láthatóan még komolyan vették az incidenst, ugyanis két szemtanú tanúvallomását is rögzítették, de rendőrségi eljárás végül nem indult – írta a 444.hu.

Lapunk kérdésére a BRFK mindössze annyit válaszolt az ügyben: „A rendőrség nem tud olyan esetről, mely szerint rendőrt a biztonsági cég alkalmazottai könnygázzal lefújtak volna.”

Az elsőfokú bíróság egyébként múlt pénteken gyorsított eljárásban ítélt felfüggesztett börtönbüntetésre egy, a térdével az intézkedő rendőrt szájon rúgó, a Liget projekt ellen tiltakozó külföldi férfit.

Ugyanakkor a nyomozó hatóság arra a kérdésünkre szintén érdekes választ adott, hogy milyen szakaszban van az a büntetőügy, amelyben a Városliget Zrt. is feljelentést tett azután, hogy egy az interneten nyilvánosságra hozott videofelvétel szerint a Közlekedési Múzeum tetején az ott tartózkodó biztonsági őr jól láthatóan gyomron üt egy tüntetőt. – A feljelentések a BRFK-ra megérkeztek, de azokat – hatáskör és illetékesség okán – a rendőrség a Pesti Központi Kerületi Bíróság részére megküldte – írták lapunknak a Komáromy Gergelyt ért támadás ügyében.

Sághi Attila, a Városliget Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese az RTL Klubbal tegnap azt közölte: még aznap megnézik az említett videókat, hogy megvizsgálják: az őrök tevékenysége megfelel-e az előírásoknak.

Az Együtt szombati közleménye szerint országgyűlési képviselőjük, Szelényi Zsuzsanna írásbeli kérdéssel fordul Pintér Sándor belügyminiszterhez „Miért tétlen a rendőrség a bőrfejű magánhadseregek önbíráskodásával szemben?” címmel. A képviselő egyben kérdi, indult-e eljárás a városligeti eseményekkel összefüggésben önbíráskodás vagy más hasonló bűncselekmény gyanújával a helyszínen fellépő biztonsági cég munkatársaival szemben. A hét végén a PM bejelentette: hivatali visszaélés gyanújával feljelentést tesznek a ligetvédők táborára kiadott jegyzői birtokvédelmi határozat ügyében. Az LMP szerint fel kellene függeszteni és újra kellene gondolni a Hauszmann-tervet és a Liget-projektet. A Fidesz a bírálatokat ennyivel intézte el: „A baloldal csak balhézni tud.”

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 11.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »