Rendhagyó történelemleckét kaptunk magyar muszlimoktól

Rendhagyó történelemleckét kaptunk magyar muszlimoktól

Magyar muszlimok és török barátaik tartottak megemlékezést az utolsó budai pasa, a hősi halált halt Abdurrahman sírjánál a Budai Várban. A családias méretű rendezvény után alaposan megforgatták az eddigi történelemismereteinket a Habsburgokról, vagy a törökökről, akik igazából nem is akartak idejönni.

„A Don-kanyari hősökről is meg szoktunk emlékezni, pedig ott a magyarok megszállók voltak, szóval a pasa is megérdemli” – vágta ki a farbát Bolek Zoltán, a Magyar Iszlám Közösség (MIK) elnöke. A szervezet, és a Törökország Integrációjáért Kulturális Egyesület (TIKE) ugyanis különleges főhajtást szervezett Buda 1686. szeptember 2-i visszafoglalásának napjára, az utolsó budai pasa – a törikönyvekből is jól ismert Abdi Abdurrahman Arnaut – és az ostrom hősi halottainak emlékére. Ismert, ez az ostrom volt az, amelynek sikere után a több keresztény országot tömörítő Szent Liga kisöpörte az oszmán hódítókat a Magyar Királyság területéről, és 145 év után felszabadította a csellel elfoglalt Budát.

Mindenesetre elsöprő népszerűségnek nem örvendett az esemény: nyolc-tíz ember lézengett Abdurrahman pasa emlékműve körül, amikor megérkeztünk; a szobor körül néhány virág, és néhány koszorú hevert – egyet a Budavári Önkormányzat megbízottja helyezett el még az esemény kezdete előtt, majd elsomfordált – amolyan mesebeli hoztam is ajándékot meg nem is stílusban.

Az emlékművet mindenesetre szépen gondozzák Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet

A szervezők – Bolek Zoltán és Mehmet Inceoglu, a TIKE elnöke – kedélyesen diskurálgattak a főként idősebb érdeklődőkkel, majd perceken belül megérkeztek a törökországi vendégek, mintegy megduplázva a tömeget. Ők nem is akárkik voltak: Ahmet Misbah Demircan, Isztambul egyik, európai területen fekvő kerületének kormánypárti polgármestere, és kísérete.

A ceremónia egyébként az ígértnél is rövidebb lett: a kiírással ellentétben a kevés érdeklődőre való tekintettel beszédet senki sem mondott, ellenben a polgármesternek Bolek – Inceoglu tolmácsolásával – bemutatta az emlékművet, és nagyjából annyit mondott, hogy annak idején volt egy török-magyar katonai szembenállás, ezért mi most itt az ostrom minden hősére és áldozatára, ostromlókra és védőkre is emlékezünk; a MIK koszorúján ezért a két nemzet színei láthatók, a törökök és magyarok meg egyébként ma már barátok.

Az egybegyűltek ezután közösen fejet hajtottak az emlékmű előtt, majd mindenki lefotózkodott mindenkivel – Inceoglu még szelfizett is egyet a polgármesterrel – míg az asszonyok kis csoportban hátrébb beszélgettek.

Szulejmán emlékműve vagyunk

Természetesen vannak emlékeink a török-magyar harcokról, de nem ennyire, mint itt, Önöknél – mondta el kérdésünkre Demircan polgármester.

Beyoğlu Pécs testvérvárosa, Demircan eredetileg Pécsett vendégeskedett, amikor felcsábították Budára a megemlékezésre Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet

Hozzátette: nem él az az „ősellenség-kép” a törökökben a magyarokról, mint fordítva: számukra hazánk olyan, mint Szulejmán hódításainak emlékműve. A nemrég törökre lefordított Egri csillagokat még nem olvasta, de már tervben van – ígérte mosolyogva.

Abdurrahman vitézségét, szakmai tudását és becsületességét még az ellenségei is elismerték. Mindenki elszaladt, ő meg bevárta az ostromlókat: ha nem bírom megvédeni a szultán által rám bízott várost, akkor itt halok meg, ezt mondta – sorolta kérdésünkre Bolek Zoltán, aki hangsúlyozta, a magyarok és törökök kizárólag politikai és nem vallási alapon álltak szemben egymással, ennek bizonyítéka, hogy az egykori szabadságharcosok, Thököly, Rákóczi, Zrínyi Ilona és Kossuth is török földön leltek menedékre.

Bolek Zoltán történész-kutató, a Magyar Iszlám Közösség elnöke Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet

„Ha a magyaroknak lett volna egy kis eszük, nem verik le 1514-ben a Dózsa-féle parasztfelkelést, vagy megegyeznek Szulejmánnal, máshogy alakult volna Magyarország sorsa” – tette le a garast a MIK-elnök, aki az akkori uralkodó osztályt, a nemességet okolta Mohácsért is. Bár Abdurrahman előtt, mint hittársa előtt is fejet hajt, a mohácsi csata évfordulóját azért nem ünnepelné, mert azt magyarként gyásznapnak tartja – árnyalta a képet.

A törökök természetesen azóta is a Habsburgokat tekintik a korabeli fő ellenlábasuknak – tette hozzá Inceoglu –

a magyarok Európában élő török törzs, Szulejmán nem is akart erre jönni, csak Bécset és később Rómát akarta elfoglalni.

Bolek ezt kiegészítette: Mátyás királynak még adózott a török szultán, ezt a békét később is megújították Ulászlóval. Majd II. Lajossal is meg akarták újítani, mert azt hitték, hogy Magyarország még mindig egy erős királyság – festett lesújtó képet a török hírszerzésről a MIK-elnök, hozzátéve: Lajos tömlöcbe vetette a követeket és kiprovokálta a háborút. És Budát még akkor sem foglalták el, csak 1541-ben, mert a törökök nem érezték magukat biztonságban, mert „a magyarok voltak olyan hülyék, megválasztották Szapolyait és Ferdinándot is”.

Mindenesetre Bolek szavaiból – és az alkalomra kiadott vékonyka, de szép kivitelű füzetkéjéből – kiindulva az egykori Oszmán Birodalomról egy csodálatos, sokszínű és toleráns ország képe rajzolódott ki, amely egyszerre volt erős és irgalmas. Ezzel szemben a Habsburgok vadállat módjára rontottak rá erre a paradicsomi kertre, amelyhez a vallásüldözéstől félő Magyarország is tartozni óhajtott. Bolek nekünk is hosszan sorolta a keresztények bűneit, a protestánsüldözést, de egészen az erőszakos keresztelésekig visszament, valamint hogy az elűzött hódoltsági magyar birtokosok nem kapták vissza a földjeiket (egyébként javarészt visszakapták, csak súlyos adók megfizetése után).

Furcsa kérdések válaszok nélkül

De ha olyan jó volt a magyaroknak a Habsburgok alatt, akkor miért keltek fel olyan sokszor? – tette fel a kérdést, és felidézte, hogy a magyar és osztrák csapatok is ugyanúgy fosztogattak, mint a török janicsárok vagy a krími tatárok. Mindig a nép szenvedett – tette hozzá, ezzel, és az uralkodó osztály felemlegetésével kicsit a ’89 előtti történetírást elevenítve fel. Külön izgalmas volt, hogy míg a füzetben arról értekeztek, hogy még a török uralom alatt jólétben élő várbeli zsidók is a falakon harcoltak a keresztények ellen, a várba végül bejutó ostromlók milyen gazul bántak el a rájuk támadókkal: megölték őket. Inceoglu pedig elővette a turanisták egyik legrégebbi érvét, miszerint

A rendhagyó történelemleckében mégis volt egy nagyon fontos mondat, amit Bolek és Inceoglu is hangoztatott: a történelmet nem szabad egysíkúan és koncepciózusan látni: érdemes több szemszögből megvizsgálni.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »