Remek hír! A kerettanterv része lehet a Judo oktatás

Az alternatív kerettanterv részeként a tervek szerint három év múlva már ezer iskolában oktathatják a cselgáncs alapjait, indul a Tompítás művészete program – erről tartott közös sajtótájékoztatót hétfőn a Magyar Judo Szövetség és a Magyar Diáksport Szövetség. Az alternatív kerettanterv keretében heti két testnevelés órát lehet kifejezetten sportági tartalommal megtölteni. Reméljük, hogy megvalósul a tervezet, hiszen az ifjú generáció önvédelmi oktatása szó szerint létkérdés a magyarság megmaradásának szempontjából.

Amint Tóth László, az MJSZ elnöke hangsúlyozta: eddig is nagyon sokat tettek azért, hogy a dzsúdó bekerülhessen az oktatási rendszerbe – derül ki az MJSZ közleményéből. Hozzátette: a különböző utánpótlás programok révén már 312 iskolában van jelen a cselgáncs, és a korábbi 2500 fős igazolt létszámmal ellentétben az idén januárban már 13 000 fővel büszkélkedhettek.

“A diáksport szövetséggel kötött együttműködésünknek köszönhetően a tervek szerint két és fél év alatt ezer testnevelő tanárt fogunk kiképezni, akik az iskolákban tudják majd oktatni a judo alapjait, a program a Tompítás művészete nevet kapta” – fogalmazott Tóth László. Hozzátette: a mindennapi életre való felkészítés szempontjából is fontos egy gyermek számára elsajátítani bizonyos elemeket, amelyek valójában a cselgáncs alapjait képezik, megtanulják az esés erejét tompítani.

Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke jelezte: néhány alapsportágnak lehetősége van célzottan bekerülni a mindennapos testnevelés keretében az alternatív kerettantervbe, a labdarúgó- és a kézilabda-szövetség mellett a cselgáncsozók az újabb partnerek, akikkel ilyen jellegű megállapodást köthettek.

Az alternatív kerettanterv keretében heti két testnevelés órát lehet kifejezetten sportági tartalommal megtölteni. A Tompítások művészete nevű judoprogram az alsó évfolyamokban jelenhet meg, hattól tízéves korig tudja a harminc órás akkreditált képzés keretében felkészített tanár vagy tanító oktatni. Balogh Gábor hozzátette: a program finanszírozását az MDSZ és az MJSZ közösen vállalja, és kaptak forrást az Európai Uniótól is.

Bardóczy Gábor, az MJSZ alelnöke utalt rá, hogy elindul a módszertani anyagok kialakítása, amellyel nagyjából jövő tavasszal végezhetnek, és akkor kezdődhet el azoknak a képzése, akik majd a testnevelőket fogják a program oktatására felkészíteni.

“Várhatóan jövő őszre juthatunk el oda, hogy a képzés elkezdődhessen, az azt követő tanév lehet a célkitűzésünk, amikor már a gyerekekhez is eljuthat a program” – tette hozzá Bardóczy Gábor.

(MTI nyomán Betyársereg)


Forrás:betyarsereg.hu
Tovább a cikkre »