Rekordokat döntött a Lufthansa

Mintegy 12 millió utast szállítottak járataik fedélzetén 2017 júniusában a Lufthansa Csoport légitársaságai. Ez 18 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi utasszámhoz képest. Az rendelkezésre álló utaskilométerek száma 12,3 százalékkal, az árbevétel pedig 15,9 százalékkal volt magasabb az előző évinél.

A Csoport légitársaságaival mintegy 60 millióan utaztak az első félévben – 17,2 százalékkal többen, mint 2016 első hat hónapjában. Összességében véve a Lufthansa Csoport több utast szállított 2017 első felében, mint eddig bármikor. A kapacitáskihasználtság 79 százalékos történelmi csúcsot ért el, 2,7 százalékponttal meghaladva az előző évi értéket.

Forrás: AFP

A Lufthansa German Airlines, a SWISS és az Austrian Airlines hálózati légitársaságok 8,8 millió utast szállítottak júniusban, 6,7 százalékkal többet, mint az egy évvel korábbi hasonló időszakban és 5,1 százalékkal többet, mint tavaly júniusban. A hálózati légitársaságok 45,5 millió utast szállítottak az első félévben, ez 5,9 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakának eredménye.

A Lufthansa German Airlines mintegy 6 millió utast szállított júniusban – ami 2,7 százalékkal magasabb, mint tavaly ugyanebben a hónapban. A rendelkezésre álló utaskilométerek száma 0,5 százalékkal, az árbevétel pedig 4 százalékkal nőtt júniusban. A kapacitáskihasználtság az előző év szintjét 2,9 százalékponttal meghaladva, elérte a 84 százalékot. A Lufthansa German Airlines első félévi utasainak száma 31,2 millió volt – 4,8 százalékkal több mint az előző év hasonló időszakában. A 79,9 százalékos kihasználtság 3,4 százalékponttal haladta meg 2016 első félévének szintjét. Ennek köszönhetően a Lufthansa German Airlines mind júniust, mind az első félévet tekintve történelmi csúcsot döntött kapacitáskihasználtság terén.

A Lufthansa Csoport közvetlen légitársaságai – a Eurowings (azon belül a Germanwings) és a Brussels Airlines – mintegy 3,2 millió utast szállítottak júniusban. 3 millióan vették igénybe a rövid távolságú, 200 ezren pedig a hosszú távolságú járatokat. Az utasszám 79 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A rövid távolságú járatokon a kihasználtság 2,7 százalékponttal haladta meg a 2016 júniusi szintet. A hosszú távolságú járatok kihasználtsága 1,4 százalékponttal, 80,8 százalékra csökkent ugyanebben az időszakban. A kínálat 329,5 százalékos bővülését az árbevétel 322,3 százalékos növekedése követte.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »