Régi TV-s elvtárs ugrott neki Orbánéknak

Régi TV-s elvtárs ugrott neki Orbánéknak

Megdöbbentő <![CDATA[]]>facebook-bejegyzést<![CDATA[]]> tett közzé a több korábbi televíziós műsorával a mindenkori balliberális kormányokat kiszolgáló volt újságíró.

Juszt László hazugságoktól, vádaskodásoktól, csúsztatásoktól és persze nyomdafestéket nem tűrő szavaktól hemzsegő posztban esett neki az Orbán-kabinetnek.

A Magyar Nemzet keddi cikkének azon, minden szilárd alapot nélkülöző állítása kapcsán érezte úgy, hogy billentyűzetet kell ragadnia, melynek hazugságaira <![CDATA[]]>pontokba szedve<![CDATA[]]> mi is reagáltunk.

Emlékeztetőül, a Simicska-lap azt állította, hogy olyan információk birtokába jutott, melyek szerint „a kormány tevékenységét bíráló lapok, tévék, rádiók, hírportálok után maguk az újságírók kerülhetnek a lejárató kampány célkeresztjébe.”

A szélsőséges megnyilatkozásaival elhíresült korábbi sajtós egy – természetesen név nélküli – állítólagos ismerősére hivatkozik, akit behívtak a rendőrségre és persze kiről is másról tettek fel neki kérdéseket, mint magáról Juszt Lászlóról, akiről immár hosszú évek óta nem lehet hallani szinte semmit, utoljára akkor szerepelt neve a híradásokban, amikor 2004-ben jogerősen elítélték lopás, engedély nélküli fegyvertartás és orvvadászat bűntette miatt.

Hírdetés

Történt mindez a Medgyessy-Gyurcsány kormányok idején.

Persze ezerrel beleállni a 2018-as választás kampányába az bárkinek megengedhető, csak nem mindegy, milyen stílusban, mert hát a stílus az maga az ember.

Igaz, stílust megkövetelni Juszttól…

Juhász Attila – <![CDATA[]]>www.magyaridok.hu<![CDATA[]]>

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »