Rég nem látott utasforgalom a balatoni kompon

Rég nem látott utasforgalom a balatoni kompon

14 éve vették igénybe annyian a balatoni kompot, mint idén nyáron. A személyszállításban sincs ok panaszra a 170. hajózási szezonban. A tervezett fejlesztések sorsát viszont bizonytalanná tette a kormány.

Már júliusban köszönthették a félmilliomodik komputast a Balatonon. A teljes nyári szezonban kétszer ennyien keltek át Tihany és Szántód között. A menetrend szerint közlekedő hajókon, továbbá a séta-, illetve bulihajókon 720 ezren utaztak.

„Igyekeztünk az ügyféligényeket is figyelembe venni, amikor a menetrendet korrigáltuk, optimalizáltuk, de említhetem a kompközlekedést is, hiszen ott már március végén átálltunk a 40 percenként történő járatindításra, és ez már az előidényben jelentős utasforgalom-növekedést eredményezett. A honlapunk szintén egy nagyon hasznos marketingeszköz volt, a nyári főidényben nagyságrendileg 5-6 ezer ember keresett különböző hajózási lehetőséget a honlapunkon” – nyilatkozta Dónucz László, a Balatoni Hajózási Zrt. értékesítési és forgalmi igazgatója.

2020-ig a kormány eredetileg 300 milliárd forintot szánt a Balaton átfogó fejlesztésére, de a kormányhatározatot visszavonták. A hajózási társaság 15 milliárd forintot fordítana beruházásokra.

„Mindenfajta külföldi példát vizsgálva az látszik, hogy egy ekkora méretű tavon nem egy komp szokott lenni, ennél kisebb tavakon is több komp jár” – mondta Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.

A második komp Fonyód és Badacsony között járna. Szükség lenne ipari kikötőre és a flotta korszerűsítésére is. „A személyhajók fejlesztése – itt három új hajó vásárlásáról beszélhetünk – és a maradó flotta megújítása, a kompjaink felújítása is szükségessé vált mostanára, és a harmadik, ami talán egy újszerű dolog, ez pedig a gyorshajóflotta fejlesztése, amelynek az alapvető célja az, hogy a balatoni turizmust egy picit dinamizálja, sokkal gyorsabban és rugalmasabban tudjuk szállítani a turistákat egyik településről a másikra” – tette hozzá Kollár József.

A Balatonon október 23-ig lehet még menetrend szerint hajókon utazni, öt kikötő fogad és indít járatokat.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »