Református bencés tett örökfogadalmat Bakonybélben

Református bencés tett örökfogadalmat Bakonybélben

A bakonybéli Szent Mauríciusz-monostorban október 9-én ökumenikus vesperás keretében reguláris oblátusként, harmadrendiként örökfogadalommal kötelezte el magát Isten szolgálatára Toókos Péter János bencés testvér, a Pápai Református Gyülekezet tagja


Az oltáron Toókos Péter János testvér és Várszegi Asztrik
pannonhalmi főapát is aláírta a fogadalmat

Halmos Ábel, a közösség perjele köszöntőjében arról beszélt, mennyire jeles nap ez a monostor történetében. Jeles először is a monostor jövője szempontjából, hiszen a bakonybéli közösség újraindulása óta Toókos Péter János a második, aki a belépők közül véglegesen elkötelezi magát Istennek.

János testvér a Szentlélek hívására adott válasza a ma ünnepelt Szent Günter által 998 éve alapított, és 1998-ban újraindított monostorunk megmaradásának és evangéliumi küldetésének reményteli jele – fogalmazott a perjel.

Jeles számunkra a mai nap ökumenikus elköteleződésünk szempontjából is – tette hozzá Halmos Ábel. – János testvérrel közösségben naponta élhetjük meg az egyház – Urunk Jézus Krisztus által kívánt – egységét.

A monostor közösségével együtt ünnepeltek a Pápai Református Gyülekezet tagjai és más protestáns testvérek. Az ökumenikus szertartásra érkeztek Pannonhalmáról, Budapestről, Tihanyból és szerte az országból, sőt a határon túlról is oblátusok, szerzetesek, papok és lelkészek.

Halmos Ábel  külön megköszönte Steinbach Józsefnek, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapátnak, hogy a kezdetektől bátran támogatták a bakonybéli monostort ezen a szokatlan úton. Zalatnay István lelkésznek azért mondott köszönetet, hogy a református egyház részéről János testvért kísérte, a pápai gyülekezetnek pedig, hogy tagjai közé fogadta a bencés oblátust, és így erősítette őt felekezeti identitásában. Hortobágyi Cirill pannonhalmi perjel pedig segített megteremteni azokat az egyházjogi kereteket, amelyek lehetővé teszik a református testvér csatlakozását a közösséghez.

„Szeretném megköszönni János testvér szüleinek, családtagjainak, hogy őt a keresztyén hitben fölnevelték, s támogatják abban, hogy velünk közösségben élje Krisztus-követő életét. Isten áldása kísérje mindannyiuk életét!” – adott hálát Halmos Ábel.

Forrás: Szent Mauríciusz-monostor, Bakonybél

Fotó: Pesthy Márton/Veol.hu

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »