Ragadozók lakmároztak őseinkből félmillió évvel ezelőtt

Ragadozók lakmároztak őseinkből félmillió évvel ezelőtt

Egy 500 ezer évvel ezelőtt élt hominin combcsontján talált fogmaradványok alapján a kutatók arra következtetnek, hogy a marokkói barlangban felfedezett emberőst ragadozók falhatták fel – olvasható Camille Daujeard PLOS ONE című tudományos lapban megjelent tanulmányában. 

Azt már korábban is lehetett tudni, hogy a közép-pleisztocén korban az ember ősei feltehetően hatalmas ragadozókkal versengtek a területért és az erőforrásokért, ezt azonban mindeddig csak kevés bizonyíték támasztotta alá. Egy félmillió évvel ezelőtt élt hominin Casablancától nem messze fekvő, Grotte à Hominidés néven ismert barlangban talált combcsontja azonban bizonyítékot szolgáltat az emberfélék és a ragadozók közötti harcra.

A kutatás vezetője nemcsak fognyomokat (fogak által vájt mélyedéseket), hanem töréseket is talált az 500 ezer éves csonttöredéken, amelyek egy ragadozó nem feltétlenül baráti közeledésére utalnak. A tudósok a külső beavatkozás nyomait a combcsont két végén találták, a csont lágyabb részei pedig teljesen összetörtek. A nyomokat üledék borította, ami arra utal, hogy nagyon régen keletkeztek.

A nyomok külső jegyei arra utalnak, hogy azokat nem sokkal az elhunyt személy halála után hiénák (vagy más ragadozók) hagyták a csonton, nem lehet biztosan tudni, hogy valóban a már másvilágra távozott férfiből vagy nőből lakmároztak, vagy még életében támadták meg az illetőt a ragadozók. Mindazonáltal ez az első olyan bizonyíték, amely arra utal, hogy a területen ragadozók is fogyasztottak emberfélékből, és nemcsak utóbbiak ölték le előbbieket, mint ahogyan azt egy, a barlang közelében fekvő lelőhelyen talált maradványokból tudni lehet. A leletek alapján úgy tűnik, a homininek olykor vadászok voltak, de előfordult, hogy ők váltak zsákmánnyá.

Camille Daujeard megjegyezte: „Annak ellenére, hogy ebben az időszakban Észak-Afrikában bizonyosan gyakoriak voltak a találkozások és az összecsapások őseink és a nagy ragadozók között, a felfedezés azon ritka példák egyike, amelyek bizonyítják, hogy a ragadozók hominineket fogyasztottak.”

Magazin


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »