Quaestor-ügy: egymással vitázik a bíróság és az ügyészség

Quaestor-ügy: egymással vitázik a bíróság és az ügyészség

A bíróság és az ügyészség vitája miatt nem tudni, mikor kezdődhet meg a Quaestor-ügy tárgyalása. A törvények szerint a vádemelést követően három hónapon belül, vagyis legkésőbb május 5-én meg kellene tartani a per első tárgyalását, ám a Fővárosi Törvényszék hiánypótlásra szólította fel a Fővárosi Főügyészséget. A vádhatóság viszont erre nem hajlandó. Közben vádat emeltek a Buda-Cash-ügyben is, összesen öt ember áll a bíróság elé.

Lassan két hónapja, február 5-én emelt vádat a Fővárosi Főügyészség a Quaestor-ügyben. Mivel kiemelt ügyről van szó, a törvény szerint 3 hónapon belül ki kell tűzni az első tárgyalási napot. A Fővárosi Törvényszék azonban visszadobta a vádiratot, hiánypótlásra szólították fel az ügyészséget. „A Fővárosi Törvényszék a tárgyalást előkészítő ülésén megállapította, hogy a vádirat hiányosan tartalmazza a bizonyítási eszközök megjelölését, valamint azt, hogy azok mely cselekmény bizonyítására szolgálnak. A vádirat hiányosságainak pótlására a törvényszék 60 napos határidőt határozott meg” – közölte Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője.

„Ezek szerint a bírónő a gyorsolvasás képességével bír.” Mást gyanít a halasztás mögött a főügyész. Ibolya Tibor azt mondja: a Quaestor-ügyet egy olyan bírónőnek adta ki a törvényszék, aki február eleje óta szinte folyamatosan tárgyal más ügyeket, ezért nem lehetett képes az 1500 oldalas vádirat részletes tanulmányozására. Szerintük a vádirat megfelel a törvényi előírásoknak, a bírónő elvárása pedig jogsértő. „Jogszabálysértő, a bírósági gyakorlattal is szemben álló az, amit a bíróság akar tőlünk kérni. Ezért én azt szeretném kérni a tisztelt bíróságtól, hogy a tárgyalást a büntetőeljárási törvénynek megfelelően – tehát az iratok megérkezését követő három hónapon belülre – tűzze ki” – mondta Ibolya Tibor.

Ibolya Tibor a sajtótájékoztatón bejelentette azt is, hogy a tavalyi brókerbotrány másik nagy ügyében, a Buda-Cash-nél is megtörtént a vádemelés. „A vádlottakkal szembeni cselekmény minősítése többrendbeli, bűnszervezetben, folytatólagosan, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás, illetve csalás, illetve egyéb más bűncselekmények. Szeretném önöket tájékoztatni a vagyon-visszaszerzési eljárás aktuális állásáról. A nyomozás elején – aránylag az elején – a nyomozó hatóság, illetve a vagyon-visszaszerzési osztálynak az emberei becsült értéken körülbelül 68 milliárd forintot foglaltak le” – tette hozzá.

A Buda-Cash-ügyben összesen 11 embert gyanúsítottak meg, végül csak öt személy ellen emeltek vádat. Az első tárgyalást ebben az esetben is három hónapon belül kell kitűzni. Bővebben>>>


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »