Putyin bírálja az Európai parlament orosz propagandáról hozott határozatát

Oroszország és az iszlám terroristák ellenséges propagandája egyre nagyobb nyomást jelent az Európai Unióra (EU) – figyelmeztettek az Európai Parlament képviselői szerdán elfogadott határozatukban.

Az Európai Parlament sajtószolgálata arról tájékoztatott, hogy az uniós parlament képviselői által elfogadott állásfoglalás szerint fel kell lépni a dezinformációs kampány és propaganda ellen Oroszországgal és olyan nem állami szereplőkkel szemben, mint például az Iszlám Állam, az al- Kaida és más dzsihádista terrorszervezet.ek

A képviselők  Oroszországgal kapcsolatban a Krím-félsziget annektálására és a kelet-ukrajnai agressziójára utaltak, és ezzel kapcsolatban  uniós fellépés szükségességét hangsúlyozták.

Egyidejűleg arra hívják fel a figyelmet, hogy a Kreml a Krím-félsziget annektálása óta fokozta az EU-ellenes propagandáját és hibrid háborút folytat kelet-Ukrajnában.

Megjegyezték, az orosz kormány agresszívan használja különböző eszközök és csatornák széles skáláját – úgy mint a többnyelvű TV-állomásokat, a fiktív hírügynökségeket és multimédia-szolgáltatásokat, a közösségi médiát – a demokratikus értékek megkérdőjelezésére, Európa megosztására, belső támogatás szerzésére, és olyan kép kialakítására, amely szerint az EU keleti szomszédságában hanyatló államok találhatók. Az állásfoglalás az orosz propaganda eszközei között megemlíti az orosz RT televíziót, a Szputnyik hírügynökséget, valamint a Russzkij Mir (magyarul: orosz világ) alapítványt és a Roszszotrudnyicsesztvo szövetségi ügynökséget is.

Az állásfoglalás hangsúlyozta azt is, hogy a Kreml politikai pártokat és egyéb szervezeteket finanszíroz az EU-n belül.

Hangsúlyozták, mivel az EU és polgárai az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fő célpontjai, az EU tagállamainak szorosabb együttműködésre van szükségük, hogy megvédjék a társadalmat, és erősítsék a radikalizálódás elleni ellenálló képességet.

Az EP-képviselők aláhúzták, az EU és tagállamai elleni propaganda célja,  hogy eltorzítsa az igazságot, kétségeket ébresszen, megossza az EU-t és az észak-amerikai partnereit, megbénítsa a döntéshozatal folyamatát, hiteltelenítse az uniós intézményeket, és félelmet és bizonytalanságot keltsen az unió polgáraiban.

A demokráciáról alkotott elképzelés leépülésének megnyilvánulásaként értékelte Vlagyimir Putyin elnök szerdán az Európai Parlamentnek (EP) az orosz dezinformációs kampány és propaganda elleni fellépés szükségességéről hozott határozatát.

“Ha ilyen határozatot fogadtak el, az arról tanúskodik, hogy a szó politikai értelmében a nyugati társadalom demokráciáról alkotott elképzelésének leépülésének vagyunk tanúi” – jelentette ki Moszkvában újságírók előtt az orosz vezető.

Putyin hangoztatta, hogy Oroszországot mindig megpróbálják kioktatni demokráciából, s hogy a “tanítómesterek” mindig azt hangoztatják, az ellenféllel való leggonoszabb bánásmód a betiltás, mert az nem egyeztethető össze a demokrácia elveivel, a legjobb módszer pedig a nyílt vita. Az elnök reményét fejezte ki, hogy a józan ész kerekedik felül, és hogy az unióban nem vezetnek be valós korlátozásokat orosz médiumokkal szemben.
   
Regaálásában Vlagyimir Putyin gratulált a határozatban elítélt orosz újságíróknak, amiért “nagyon aktívan, eredményesen és tehetségesen” dolgoznak.

Az orosz elnök arra a kérdésre válaszolva, hogy a republikánus színekben indult Donald Trump elnökké választása nyomán számít-e az orosz-amerikai kapcsolatok javulására, kijelentette hogy Oroszország mindig is az Egyesült Államokkal való “normális viszony” mellett szállt síkra. Rámutatott, hogy Moszkva szerint a kereskedelem és a gazdasági együttműködés terén bevezetett korlátozások mindenkinek ártanak. Putyin megismételte álláspontját, amely szerint Oroszországnak nem célja az ellene életbe léptetett szankciók megszűntetése, mert azokat nem ő vezette be, így azokról az Egyesült Államoknak és Nyugat-Európának kell döntenie.

Az orosz elnök elismerően nyilatkozott az újságíróknak a francia jobboldali előválasztás első fordulójában győztes Francois Fillonról. Olyan politikusnak nevezte, aki – látszólagos zárkózottsága és nagyon európai modora ellenére – “a szó legjobb értelmében meg tudja védeni álláspontját”. Az orosz elnök szerint Fillon ebben nagyon következetes, kemény tárgyalópartner és egyúttal kiváló szakember.

Putyin hitszegésnek nevezte, hogy az ukrán hatóságok a krími határon foglyul ejtettek két orosz katonát, és a lépést a félsziget áramellátásának és fűtésének Kijev általi téli lekapcsolásához hasonlította.

Rovatok: KülföldTelepülés: OroszországCímkék: propaganda, külföld, Iszlám Állam, al-Kaida, dzsihádistákForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »