Pünkösdvasárnap C év (2016)

Zárva tartották az ajtót.

RÁCS MÖGÖTT

Amikor a hét első napján beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek! Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot. Jn 20, 19-23

Bezárkózunk

Zárva tartották az ajtót. – Jézus mégis bejött! Hányszor mentette meg Ő a helyzetet, amikor mi bezárkóztunk? Hallani sem akartunk róla. Nem adta fel. Nem adott fel minket. Nem adott fel engem!

Bezárkóztunk, mert féltünk, mint a tizenegy az első húsvétkor.  Vagy kényelemből. Vagy hova sorolnád az európai erődépítést? Ki se, be se. Azaz egyelőre csak befelé zárultak be a kapuk, de már a turizmust, ezt a másik modern népvándorlást is fenyegeti a félelem és a kényelem. Maradjunk otthon. Ez kockázatmentesnek tűnik.

Békesség nektek! – milyen aktuális ez a köszöntés is! Arra bizony nagy szüksége lenne háborgó és nyugtalan lelkünknek. A belső békétlenség újabb oka, hogy a Feltámadott elkerül minket. Azaz valójában mi kerüljük el őt. Nem akarjuk látni még megsebzett oldalát sem. Szégyenlősen és/vagy zavartan elfordulunk. De hiába. Előbb utóbb Jézus belép hozzánk. Előbb utóbb meg kell érintenünk a sebeket. Előbb utóbb el kell jönnie a Léleknek!

2016. május 15. 


Forrás:ulrichblog.wordpress.com
Tovább a cikkre »