Puccsal ér véget a "bolivári" kommunizmus Venezuelában? – Az elnök szerint már döntik a rendszert

Puccsal ér véget a "bolivári" kommunizmus Venezuelában? – Az elnök szerint már döntik a rendszert

MTI nyomán

Nicolás Maduro venezuelai elnök azzal fenyegetőzött kedden, hogy ő és hívei fegyvert fognak, ha szocialista kormányát erővel megdönti a harmadik hónapja tüntető ellenzék. Hozzátette: szerinte a kormány megdöntését célzó összeesküvés részeként egy rendőrségi helikopterrel intéztek támadást a venezuelai legfelsőbb bíróság épülete ellen.

„Ezt a világnak üzenem, és remélem, a világ meghallja a tüntetés, a rombolás és a halál 90 napja után”

– fűzte hozzá Maduro, az olajban gazdag dél-amerikai országban április eleje óta zajló, és legalább 75 halálos áldozatot követelő kormányellenes tiltakozásokra utalva.

„Ha Venezuelát káoszba és erőszakba taszítják, s lerombolják a bolivári forradalmat – mondta az elnök -, akkor fegyvert fogunk. Sosem fogjuk feladni, és amit szavazatokkal nem sikerült elérni, azt megtesszük fegyverekkel, fel fogjuk szabadítani a szülőhazát.”

Maduro egy nagygyűlésen beszélt, az alkotmányozó nemzetgyűlés megválasztására július 30-ra kiírt szavazás kampányában. Elképzelése szerint a különleges felhatalmazású testület átírná az ország alkotmányát, és többek között átvenné a jelenleg az ellenzék által uralt parlament szerepét is.

Hírdetés

Maduro állítása szerint a nemzetgyűlés összehívása az egyetlen módja annak, hogy békét teremtsenek Venezuelában.

Puccsisták a levegőben?

Egy későbbi nyilatkozatában az elnök szerint a helikopterről rálőttek a legfelsőbb bíróság épületére és két gránátot is kilőttek rá, az egyik azonban nem robbant fel. Szavai szerint a gép a belügyminisztérium felett is elrepült.

Az incidens állítólag akkor történt, amikor Maduro az állami tévé egyenes adásában éppen beszédet intézett az elnöki Miraflores palota előtt újságírónap alkalmából összegyűlt újságírókhoz. Az AP amerikai hírügynökség tudósítója fegyverropogást hallott, miközben egy helikopter elzúgott Caracas belvárosa felett.

Meg nem erősített beszámolók szerint a gép egy kormányellenes transzparenst húzott maga után, s pilótája egy olyan rendőr volt, aki előzőleg, a közösségi médiában közzétett videoüzenetében lázadónak nevezte magát.

Az elnök bejelentette, hogy minden fegyveres erőt mozgósított a rend védelmében.

„Előbb vagy utóbb kézre kerítjük azt a helikoptert és mindazokat, akik az ország intézményei ellen irányuló fegyveres terrorista támadás mögött állnak”

– mondta.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »