Puccióék piszkos háborúja

Puccióék piszkos háborúja

A múlt század végi argentin történelem (vagy a sajátos latin-amerikai viszonyok ismerete) talán nem szükséges, ám kétségkívül hasznos, hogy minden ízében átérezzük Pablo Trapero valós eseményeken alapuló filmjét. Noha nem könnyű feltérképezni a rendezői szándék sokrétegűségét, ha sikerül, A klán egyszerre élvezhető egy egyszerű, de mesteri húzásokkal és ragadós hangulattal átitatott családi maffiadrámaként, dokumentarista történelemleckeként és morális tanmeseként a diktatúra és rendszerváltás hordalékával sodródó emberi természetről.

A Buenos Aires-i Puccio família története a falklandi háborúban és dilettáns gazdaságpolitikája révén kivérzett katonai diktatúra végnapjaiban vett hátborzongató fordulatot. Az ötgyermekes családapa Arquímedes (Guillermo Francella), a jómódúak lakta San Isidro városrész egyik köztiszteletben álló polgára akkor döntött úgy, hogy hasznosítva a junta szolgálatában, a „guerra sucia” (piszkos háború) idején szerzett szakmai tapasztalatait, biztos anyagi megélhetést nyújt a családjának. A papa ugyanis az 1976 és 1983 között harmincezer argentin haláláért felelős állami gépezet brutális kémelhárításának egyik arctalan, a kínzásokban és gyilkosságokban is részt vevő főpribékje volt.

Családi vállalkozásuk, egy vízisportszer-bolt üzemeltetése és a könyvelés mellett egykori „kollégáival” és családjának bevonásával Arquímedes emberrabló bűnszervezetet hozott létre, miközben az ideális családkép mit sem változott. A gondoskodó férj és szerető mintaapa reggelente a portája előtt locsolgat, segít lányának a matekháziban, és asztali áldást mond a közös vacsora előtt. Felesége népszerű tanárnő és remek háziasszony, legidősebb fiuk, Alejandro pedig a rögbiválogatott és klubcsapatának ünnepelt sztárja. Ki hinné, hogy ezek a jó arcú, hasznos emberek a pincéjükben halálfélelemtől remegő túszokat rejtegetnek? A döbbenetet és értetlenséget csak fokozza, hogy saját ismerőseik is áldozataikká váltak, akiket a lebukás kockázata miatt nyomban kivégeztek a váltságdíj átvétele után.

A film az emberrablásoktól megundorodó, de kiszállni képtelen Alejandro szemszögéből mutatja be a magabiztos apát és bizonytalan környezetét: mivel az emberek továbbra is tartanak az állami erőszakszervezetektől, a rendszerszolga a nagymosás (rendszerváltás) után is lubickol a diktatúra mocskában. A dilettáns módon megtervezett, ám jobbára sikeres akciókra magyarázat lehet, hogy a klánvezér tisztában van a társadalom állapotával. Neki is köszönhető az a mindent átható bizalmatlanság, amely miatt az elraboltak gazdag családtagjai inkább kifizetik a váltságdíjat, mintsem rendőrt hívnának.

Tanítani való, ahogy mindeközben Trapero jelenetről jelenetre felépíti, majd lerombolja a család érdekében szörnyűségekre vetemedő férfi álarcát. És bár a felelősség alól senkit nem ment fel, a rendező szerencsére elkerüli, hogy ítéletet hirdessen a manipulatív akaratnak behódoló családtagok felett. Miért is tenné? Megtette helyette a történelem. A hiteles forrás tanúságai szerint a sorsa előbb-utóbb minden rohadékot utolér.

(A klán, argentin–spanyol thriller, 110 perc, 2015. rendező: Pablo Tapero)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 25.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »