Politikai szála is lehet az MSZP-s eltűnésének

Sápi Attila, az év elején eltűnt zuglói MSZP-s önkormányzati képviselő korábbi politikai és üzleti kapcsolatait veszik górcső alá a nyomozók ezekben a hetekben, mert eddig eredménytelenül keresték a férfit, akinek az adatok szerint nem voltak haragosai – értesült lapunk. Sápit egy hónapja több bizottságból is visszahívták, de arról a helyi pártok sem tudnak, hogy eltűnésének bármi köze is lenne alig egyéves képviselői munkájához.

Már három hónapja, hogy január 5-én a 43 éves Sápi Attila melegítőben elindult budapesti bérlakásából – azóta nem tudni róla. A legutoljára a XV. kerületben élő zuglói szocialista politikust aznap még látni vélték egy közeli sörözőben, ahonnan távozott. Élettársa csak néhány nap keresés után jelentette be az eltűnést a rendőrségen; mivel Sápi állandó lakhelye Monoron van, az ottani rendőrkapitányság vizsgálati osztálya azóta is eltűntként keresi a képviselőt.

A Magyar Nemzet rendőrségi forrásból megtudta, semmilyen értékelhető információ nincs Sápi Attiláról, így nem sikerült megtudni sem azt, hogy esetleg külföldre ment, sem azt, hogy életét vesztette vagy bűncselekmény áldozatává vált volna – mint ahogy a nyomozók kizárni sem tudták egyik lehetőséget sem. A rendőrök aprólékos munkával keresik az eltűnés vélhető okait, így például átvilágították Sápi időközben felszámolt, magánnyomozással is foglalkozó cégét, amely 100 millió forintos köztartozást hagyott hátra. Az egykori cég ügyfélkörét is egyenként végigvizsgálják, nincs-e köztük olyan megbízó vagy éppen megbízás, ami kiválthatta például Sápi Attila eltűnését. Ahogy azt lapunknak elmondták: – Egy éven belül kell valamilyen nyomra bukkanni. Ennyi idő alatt – ha külföldre ment vagy vitték – akkor is kell valamilyen információnak keletkezni, ha életben van. Addig is az üzleti és politikai kapcsolatait kell górcső alá venni. Sziszifuszi munka, mivel az eltűntnek látszólag nem voltak haragosai.

Nem keresik lehetséges utódját

Az önkormányzati törvény szerint Sápi Attila mindaddig képviselőnek tekintendő, amíg el nem telik egy év az idén január 21-én megtartott képviselő-testületi ülés óta, amelyen először nem vett részt. Mivel Sápi Attilát egyéni önkormányzati választókerületben választották meg 2014-ben, ha nem kerül elő, jövő év elején időközi választást kell kiírni. Távolléte felforgatta a helyi politikai életet: az addigi szocialista dominanciájú többség eltűnt, s a kerület működőképessége jelenleg a Fidesz, illetve az MSZP politikusainak kompromisszumkészségén múlik. Karácsony Gergely (PM) polgármester kérdésünkre elmondta: nem indítottak, de jog szerint nem is indíthattak belső vizsgálatot arról, hogy lehet-e önkormányzati szála az eltűnésnek.

– Továbbra is bízunk abban, hogy előkerül Sápi Attila, így nem keressük a lehetséges utódját – mondta a Zuglóban egyéni parlamenti képviselőnek megválasztott MSZP-s Tóth Csaba. Rozgonyi Zoltán Fidesz–KDNP-s alpolgármester szerint nemcsak a képviselő eltűnése okoz fejtörést, hanem az is, hogy a kerület másfél éve szinte működésképtelen. Hasonlóan vélekedett Czeglédi János (Jobbik) is, aki szerint valójában Zuglót most egy Fidesz–LMP–PM-es koalíció irányítja. Márciusban a négy bizottságban tevékenykedett Sápi Attilát háromból visszahívták, ám egyben, a közbiztonsági ügyekkel foglalkozó testületben maradhatott.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 08.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »