Politikai játszmáról beszél Havas Henrik

Politikai játszmáról beszél Havas Henrik

Egyértelműen politikai támadásként értékeli Havas Henrik újságíró, hogy a kormánypárti sajtó – Baukó Éva és Molnár Anikó korábbi valóságshow-szereplők kijelentései alapján – szexuális zaklatással vádolta meg őt, közvetlenül azután, hogy megjelent a Vona Gáborról szóló könyve. Az ATV hétfői döntését, miszerint a csatorna levette a képernyőről, valamint vizsgálatot indított ellene, úgy kommentálta: a csatornának az az álláspontja, hogy olyan időszakot élünk, amikor minden abúzussal, molesztálással kapcsolatos ügyet ki kell vizsgálni, mert ezt elvárja a közvélemény. – Azt is mondták, hogy bármennyire szeretnek engem, és fontos vagyok számukra, ha nem akarják, hogy a közvélemény kritizálja őket, le kell folytatniuk ezt a vizsgálatot – idézte fel Havas az ATV vezetői és a közte lezajlott tegnap délutáni, mintegy 45 perces egyeztetést. Elmondása szerint várhatóan holnap kap egy jogi dokumentumot, amelyben leírják a felfüggesztésével kapcsolatos konkrétumokat. – Jól érzem magam ennél a csatornánál, és amikor az ATV érdekeit emlegetik, nem nagyon tudok mit mondani – közölte.

Arra a felvetésre, hogyan zajlik majd a belső vizsgálat, amely az ATV szerint még az idén lezárulhat, azt mondta: ezt én is kíváncsian várom, úgy láttam, hogy még ők sem tudják pontosan.

http://mno.hu/

Havas Henrik lapunknak azt mondta, pert indít az összes olyan sajtótermék ellen, amelyik tényként kezeli a zaklatást, azt azonban még nem döntötte el, hogy Baukó Éva és Molnár Anikó ellen is jogi lépéseket tesz-e. – Úgy látom, ők inkább statiszták és áldozatok ebben az ügyben, ráadásul az évekig tartó hercehurcához sincs kedvem. Azt ugyanakkor látni kell, hogy kényszerhelyzetben vagyok, mert Kerényi Miklós Gábor is fenyegetőzött, de nem perelt, Marton László is fenyegetőzött, és nem perelt. Az biztos, hogy nem sztárügyvédet választok, hanem egy lelkes fiatalt – mondta.

Havas Henrik úgy vélte, 2017-ben nincs politikai kultúra Magyarországon. – A Fidesz elfoglalta a médiát, megvette a vidéki lapokat, az interneten felvásárolta az Origót, létrehozta a Ripostot és a Pesti Srácokat. Bezárult a kör, még ott van szegény Marsi Anikó a TV2-nél. A cél nem más, mint megakadályozni a Jobbik néppártosodását. Ami engem illet, én csak egy jó könyvet akartam írni Vonáról, eszembe se jutott, hogy főszereplő leszek egy politikai játszmában – mondta.

Hírdetés

http://mno.hu/

Az ATV későbbre ígért tájékoztatást a Havassal kapcsolatos vizsgálat menetéről. Mint ismert, Havas Henriket két korábbi valóságshow-szereplő, Baukó Éva és Molnár Anikó vádolta meg azzal, hogy szexuálisan zaklatta őket. A botrány a kormányközeli TV2-n robbant éppen Havas új, Vona Gábor Jobbik-elnökről szóló könyve bemutatójának idején.

http://mno.hu/

Baukó Éva az Indexnek korábban azt mondta, hogy a 2011-ben egyszer már közölt történetet azért melegítette fel ismét, mert hat éve, amikor elmondta, senkit nem érdekelt. – Tudott róla a testvérem, akinek szinte mindennap elmeséltem, hogy megint zaklatott, a nagymamám, aki fel is hívta, szóval nem volt ez titok. Én az igazat mondtam akkor is, most is, ha be akar perelni, állok elébe. Erre akkoriban sem került sor – jelentette ki. Azt állította, hogy miután sorozatosan nemet mondott Havasnak, a férfi felhagyott a molesztálással, viszont pár nap múlva kirúgta. Molnár Anikó, aki szintén a Való Világban vált ismertté, a kormánypárti TV2-nek adott interjúban mesélt arról, hogy állítása szerint Havas Henrik szexuálisan zaklatta. Havassal akkor került kapcsolatba, amikor egy közös könyvet írtak „A sztár, a lúzer és aki az anyját kereste” címmel.

Havas Henrik egyébként nem jelent meg a Vona-könyv bemutatóján, állítása szerint azért, mert „a kormánypárti média politikai eseményt kreált egy egyszerű könyvbemutatóból, és kihasználta”. A szerző szerint ráadásul anélkül tették mindezt, hogy elolvasták volna a könyvet. Vona Gábor az eseményen sajnálatát fejezte ki a történtek miatt. Hangsúlyozta, hogy ez az egész nem Havas Henrikről szól, inkább egy Jobbik elleni támadás.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.12.12.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »