Politico: A svédek elhallgatott népirtása –

Politico: A svédek elhallgatott népirtása –

POLITICO

Most, ahogyan Svédországban kezd fordulni a szél migránsügyben, mind hangosabban követel magának és sorsának elismerést az ősi finnugor nép túlélői, a rénszarvaspásztorként ismert számi törzs megmaradt leszármazottai. Svédországban tabu arról beszélni, hogy a számi nőket sterilizálták, számol be a tiltakozó mozgalomról az uniós ügyekre szakosodott portálok legtekintélyesebbje. /A Wikipedia angol kiadása szerint a sterilizálás egészen 1975-ig folyt./ India Reed-Bower, a svédországi számi parlament jogi tanácsadója kijelentette: „Történelmi erőszak, gyilkosság és diszkrimináció áldozata volt a számi nép, amely oly fájdalmas sebeket ejtett, hogy az emberek általában nem voltak hajlandóak beszélni erről, főként a következményektől való félelem miatt.” /Szintén a Wikipedia szerint a kényszerű sterilizálást a múlt század elején dolgozta ki az állami Fajbiológiai Intézet, a Statens Institut for Rasbiologi./

*             *             *

A németek korábban amiatt aggódtak, hogy a rájuk fordított összegek veszélyeztetik kényelmes létüket, míg Köln után egy sokkal fontosabb dolog miatt aggódnak: biztonságukért, írja a portál. A németek kevesebb mint 40 %-a hiszi csak, hogy a rendőrség garantálni tudja biztonságát. Az online fórumok vitriolos megjegyzésekben tobzódnak. Megfigyelőket sokkolta, hogy olyan radikális kommentárok öntötték el e helyeket, amelyekről korábban azt hitték, csak a szélsőjobboldali fórumok sajátjai. A „Nett-Werk Köln” facebook fórumot például le kellett állítani, mert az „a verbális erőszak háborús zónájává” változott.

DEUTSCHE WIRTSCHAFTS NACHRICHTEN

Hírdetés

Gert Polli, az osztrák alkotmányvédelmi hivatal volt vezetője a német gazdasági-politikai portálnak adott interjújában kijelentette, Németországban a kormány a biztonsági helyzet fölött elvesztette uralmát, amit csak aláhúznak a kölni események. Polli hangsúlyozta, éppen ezért a német bevándorláspolitikán alapvetően változtatni kell.

EUOBSERVER

477 000 német, 195 000 dán, 1077 000 svéd és 44 000 finn útlevelet loptak vagy veszítettek el 2013-ban, ismerteti az adatokat az uniós ügyekre szakosodott portál.

DIE WELT

„A rémület után a felismerés” címen a jobboldali német lap arról ír, hogy Németországot alapjaiban rázta meg a kölni erőszakhullám. Olyannyira, hogy ez az ország 9/11-e lett. „Mindenütt Abszurdisztán uralkodik, de a leginkább Németországban”, írja a cikk bevezetőjében. „Hirtelen mindenki meglepődött és felháborodott. A jó menekült átvált dühödt férfivé, ami köztudomásúan a disznót jelenti…” Mindennek következtében a menekültjog a kerekek alá került.

Teljes szemle: http://888.hu/article-szemelvenyek-a-vilagsajtobol-16


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »