„Pofára ment”: előre le volt játszva a pályázat?

„Pofára ment”: előre le volt játszva a pályázat?

A kisebb gazdálkodók lettek a vesztesei az agrár-környezetgazdálkodási (akg) pályázatoknak – a Soroló című műsorunknak nyilatkozó mikófalvi gazda azt mondja, már nem lát esélyt a folytatásra, eladja birkáit és földjét. Az agrárkamara fideszes elnöke viszont nyert, már tervezheti, mire költi a pénzt. A szocialisták azt mondják, a földárverésekhez hasonlóan az agrár-környezetgazdálkodási pályázatok eredményét is előre lejátszotta a kormány. Az új ponthatárokat a Miniszterelnökség határozta meg. Lázár János azt ígéri: lesz keret a pályázaton vesztes gazdák kártalanítására.

„A nagyapámat a beszolgáltatással Rákosiék, az apámat 1960-ban Kádárék tönkretették. Én részt vettem Bajnaival a libaprogramban, majdnem teljesen tönkretettek, de újraépítettem az egészet. Most itt vagyok, és nem látok más kiutat, mint hogy megszabaduljak a 250 hektár földemtől és az 1400 birkámtól” – fogalmazott Kovács Flórián gazdálkodó.

Nemzedékek óta gazdálkodik Kovács Flórián családja. A gazda most azt mondja, már nem látja értelmét annak, hogy folytassa. Birkáitól és földjétől is megszabadulna, ha találna rájuk vevőt. Eddig abban bízott, hogy ahogy a korábbi ciklusokban, ezúttal is nyer az agrár-környezetgazdálkodási programon, és akkor még lesz esélye a folytatásra.

„Egy hete akkora csapás ért az akg-elbírálással, hogy számomra felfoghatatlan a mai napig. Teljesen elhagy az erőm, hányingerem van a stressztől. Egyetlen utat látok, bár reménykedtem a jövőben. […] 61 pontos határt szabtak. […] Ahogy hallja az ember a propagandában, a kézimunka-igényes állattenyésztési ágazatokat, az ültetvényezést, a zöldségtenyésztési ágazatokat támogatják. Számos ismerősöm az Alföldről, Heves megye déli vidékéről csodálkozik, hogy 60 ponttal elnyerte a horizontális szántó tematikus előíráscsoportot, mi ezeken a kopasz dombokon 61 pontos határ mellett labdába se rúgtunk, nekem 51,7 pont jött össze” – tette hozzá Kovács Flórián.

„Igen, én is gazdálkodom, és valóban nyertem, 1,6 hektár szántóföldi támogatásra lesz lehetőségem.”

Kovács Flóriánnal ellentétben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, a földárverések fideszes ötletgazdája, Győrffy Balázs már tervezheti, hogy mire költi az akg-s támogatást. Azt viszont ő is elismeri, hogy sok olyan gazda is elesett a támogatástól, aki jogosult lett volna rá. Szerinte éppen ezért elképzelhető, hogy külön keret lesz a kártalanításukra.

„Valami óvatos mozgást látok a háttérben, az is lehet, hogy valamilyen forrásátcsoportosítással, rendszer-átalakítással adott esetben újabb lehetőség is nyílik, de ez semmiképpen nem ígéret. Egyfajta szakmai megoldáskeresés van, hiszen egy ilyen pályázati kiírásnál, ahol több a forrásigény, mint a forrás, nyilvánvalóan vannak olyanok, akik a programba nem kerülnek be” – Nyilatkozta Győrffy Balázs.

MSZP: egyértelműen irányították

Az MSZP szakpolitikusa szerint előre lejátszotta a Miniszterelnökség a pályázatot, és a ponthatárokat ehhez szabták. „Pont ugyanúgy zajlott, mint az összes többi pályázat, legnagyobb részben pofára ment megint. Nem lehet olyat csinálni, hogy egy 80-as, maximális pontértékű legelőnél 60 ponttal még nem lehet nyerni, csak 61 ponttal, egy 113 pontos növénytermesztési akg-nál pedig, amelynek igazából környezetvédelmi szempontból túlságosan nagy jelentősége nincsen, nem kell ötven százalék. Ezt a pályázatot egyértelműen irányították, egyértelműen előre le volt játszva, hogy kinek kell nyerni, és ahhoz alakították ki a pontozási rendszert” – jelentette ki Gőgös Zoltán, a szocialista párt elnökhelyettese.

Sallai: Teljesen jogos a felháborodás

Az LMP szakpolitikusa is azt mondja, hogy a kisebb gazdálkodók a vesztesei a programnak. „A legeltetéses állattartók nagyon komoly veszteséget szenvedtek most. Mert korábban ezen tájhasználati módok fenntartásáért megkapták az akg-t alanyi jogon, most viszont kiszorultak a szántók miatt. Teljesen jogos a felháborodás. Elfogadhatatlan a döntés. Gyakorlatilag azt jelenti, hogy egyharmad forrás állt rendelkezésre, mint amennyi szükséges lett volna. De úgy, hogy az európai uniós költségvetés ennek a dupláját lehetővé tette volna, tehát 300 milliárdnál akár többet is lehetett volna erre a célra fordítani. De miután más a célja a kormánynak, és másmilyen mezőgazdasági struktúrát támogat, ezért innen elvonta a támogatást, és meglehetősen kevés pénzt adott erre a célra” – nyilatkozta a Hír TV-nek Sallai R. Benedek.

Lázár: Igazságosabb lett

A ponthatárokat meghatározó Miniszterelnökséget vezető minisztert a parlamentben vonta kérdőre a Jobbik. Lázár János elismerte, hogy  sokkal több szántó jutott támogatáshoz, mint korábban – de szerinte éppen ezzel lett igazságosabb a pénzek elosztása. „A magasabb munkaerőigény, például az állattartás és más szempontok is igazságosan voltak bírálva a kiírásban, abban azonban igaza van, hogy a szántó győzelmi aránya nőtt. 2007 és 2013 között a szántóterületek nyolcvan százaléka vesztes volt az akg-ban, most a szántóra pályázók ötven százaléka nyert. És még mindig több a nyertes gyep és ültetvény, mint a szántó” – mondta a kancelláriaminiszter. A politikus hozzátette: zajlanak az egyeztetések arról, hogy kártalanítsák azokat a gazdákat, akik nem nyertek a pályázaton.

A mikófalvi gazdával, Kovács Flóriánnal készült teljes interjút a Soroló szombati adásában 7 óra 30 perctől láthatják.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »