Plusz egy perc jut a kávészemnek

Plusz egy perc jut a kávészemnek

A nemrég zárult Bocuse d’Or után jövőre újra rangos világversenyt rendez Magyarország: a barista-világbajnokság több kategóriájában mérik össze tudásukat az indulók a magyar fővárosban – tudta meg lapunk. Az idei, írországi világbajnokságra az elmúlt napokban lebonyolított magyar bajnokság két győztese jutott ki. A versenyen beszélgettünk a kávészegmenst ismerő szereplőkkel arról, merre tart a magyar kávékultúra.

A Brewers Cup, azaz a filteres kávékészítők versenyében Schreiber Niki, a fővárosi Espresso Embassy baristája, míg a barista kategóriában Deák József (aki szintén az Espresso Embassyben szolgálja ki a vendégeket) nyert magyar bajnoki címet a hét elején rendezett honi baristabajnokság fináléjában. Ezzel mindketten megváltották dublini repülőjegyüket, júniusban ugyanis az ír fővárosban rendezik meg a baristák világbajnokságát.

Jövőre pedig Budapesten, a Hungexpo területén, ott, ahol a magyar bajnokság selejtezői és döntője is zajlott – tájékoztatta lapunkat Tóth Sándor, az Egyesület a Magyar Kávékultúráért alelnöke. Az még szervezés alatt áll, mely kategóriákban látja vendégül Budapest a világ legjobbjait. Az amerikai, ázsiai, európai régióból általában ötven nemzet képviseli hazáját a megméretésen. Érdekesség, hogy amióta megrendezik a versenyt, Közép- vagy Kelet-Európában még nem bonyolították le világbajnokságot.

Ötszörös-tízszeres áron elmegy

Az elmúlt tíz évben döbbenetes fejlődésen ment keresztül a világ kávéfogyasztása, értékelt Tóth Sándor. A jó adottságú farmokon ugyanis belátták, hogy a jobb minőségű kávét ötszörös-tízszeres áron is értékesíteni tudják, mint a tömegkávét. A pörkölők, baristák folyamatosan inspirálják a termesztőket, hogy minél nívósabb kávét állítsanak elő; olykor még komoly laboratóriumokat is telepítenek a farmokra. Emellett egyre inkább terjed a vegyszermentes és/vagy biodinamikus termesztés is. A kávé hatalmas divattá vált, ma már olyan korábban inkább teát fogyasztó nemzetek is kávéfogyasztóvá váltak, mint Japán, Dél-Korea vagy Kína, e három nemzet nemcsak sok kávét fogyaszt, de a minőségére is hajlandó áldozni.

Eközben fogyasztói generációváltásnak is tanúi lehetünk, dinamikusan tágul a piac; azok, akik ma kapnak rá a kávéfogyasztásra, sokkal több lehetőség közül választhatnak, mint szüleik, nagyszüleik. A stílusváltás tény: az úgynevezett újhullámos, speciality kávézók nagyon sok termőhelyről származó kávét kínálnak, sokszor megvételre is. A ma divatos világos pörkölésű kávék sokkal savasabbak, vagy ha úgy tetszik, citrusosabbak, e csészéket kóstolva – ahogy a borok esetében is – különböző ízjegyeket lehet fellelni, amelyekre a csomagoláson is felhívják a fogyasztók figyelmét.

Változóban a fogyasztási kultúra

Tóth Sándor ugyanakkor arra int: nem jó, ha a vendéglátás elhipszteresedik, ha túl tolakodó, és a barista a saját ízlésvilágát ráerőlteti a vendégre; viszont a szakmaiatlanság és lelketlenség is üldözendő. Tamási Tibor, a fővárosi Cirkusz üzletvezetőjének várakozása szerint egyre több kis pörkölő kezd működni itthon is, mivel a belépési korlát pár millió forint, azt gondolja, e lépcsőfok hosszú távon a minőségi kávéfogyasztás irányába tolhatja a trendet.

A fogyasztási kultúra is változóban van, tapasztalata szerint egyre többen veszik észre, hogy a világos pörkölés finom hangolásra érett, s keresnek a citrusos kávék mellett új ízeket is. – Nem szerencsés, ha céltalanul citrusos egy kávé, helyette a komplexitásra törekszünk. Lehet egy kávé gyümölcsös, ezért mi az úgynevezett „first crack” (első reccsenés, vagyis az a pont, amikor a cellaszerkezet vizet bocsát ki, és a szemek, mint a pattogatott kukorica, hallhatóan pukkannak – a szerk.) után még egy picit a pörkölőben hagyjuk a gyümölcsöt, ami függ persze a profiltól és fajtától is. Ezzel étcsokoládés, bogyós gyümölcsös ízeket is elő tudunk hívni a kávészemekből – vélekedik Tamási Tibor.

– Kicsit sötétebbre pörkölöm a kávét a most elterjedt világosnál, de a kávéházunkban mindig van a darálóban ebből az ízből, és világosból is – csatlakozik Tamásihoz Tóth Gábor, a debreceni Black Sheep mikropörkölő tulajdonosa. Elmondja, a hajdúsági városban is egyre többen érdeklődnek a minőségi kávék iránt, és azoknak, akik otthonra is vásárolnak, elmagyarázzák, hogyan tudják a feketelevest a legjobban elkészíteni. A kis pörkölő több külföldi kereskedő céggel is kapcsolatban áll, amelyek ültetvényeken vásárolják fel a kávét, ám nemrégen már direktben a termesztőtől is vásárolt a cég Ruandából.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 14.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »