Pinyő igaza

Pinyő igaza

Véletlenül se gondolja senki, hogy a címmel valamifajta szándékosan elkövetett, előre megfontolt polgárpukkasztás a célom. Ezúttal tényleg egyetértek Pintér Attilával, az érces hangú megmondóemberrel, akin a fél magyar sajtó röhögött, amikor kommunikációs trénerhez küldték a válogatott kapitányaként. Pinyő ugyanis szívemből szól, amikor azt mondja: a fenébe végre a rövid távú gondolkodással a labdarúgó-szövetség székházában. Ne azon törjük a fejünket, hogyan jussunk ki az Európa- vagy a világbajnokságra, hanem azon, hogyan kezdjünk el építkezni, hogy egyáltalán valós esélyünk legyen el- és kijutni valahova. Ha nincs jövőd, nem lesz futballod sem, mondja a felcsúti tréner. Azt azért tegyük hozzá: a Puskás Akadémia vezetőedzőjeként saját gondolatmenetével megy szembe sokszor.

Hogy van-e jövőnk, talán még a laikus is könnyűszerrel kideríti, amikor rápillant a magyar labdarúgó-válogatott elmúlt tizennégy hónapos eredménysorára. Ebben egyebek között felleli a Feröer-szigetek, az Andorra és a Luxemburg elleni tripla leszereplést: három meccsen egy pont. Kritikán aluli – és még finom voltam. Nem volt nemzeti válogatott a futballtörténelemben, amely egy éven belül Andorrától és Luxemburgtól kikapott volna.

Noha szinte lehetetlen, de ha a bukfencparádén túllépek, jön az újabb görcs, amikor sorra veszem, milyen képességű játékosokat vesztett a csapat a dicsőséges, de már most alig pislákoló emlékű 2016-os Európa-bajnoki sikerek óta, és milyen ígéretes tehetségek kopogtatnak ajtaján. Juhász Roland, Király Gábor nem lesz már válogatott, és ha csoda nem történik, Gera Zoltán sem. A franciaországi Európa-bajnokságon fickándozó Kleinheisler László, Szalai Ádám hosszú ideje sérült, ki tudja, mikor lendülnek újra formába. Nagy Ádámot odaszögezték a kispadhoz Bolognában. A visszatérő Nikolics Nemanja ablakon beszűrődő fénysugár. A jövő ígéretei futballközépkorú NB I-esek: Szabó János balhátvéd Paksról (28 éves), Ugrai Roland csatár Diósgyőrből (25), Márkvárt Dávid és Pátkai Máté középpályások Felcsútról és Fehérvárról (29). Persze ne hallgassuk el a ciprusi APOEL támadójának, Sallai Rolandnak vagy volt palermói csapattársának, Balogh Norbertnek a nevét se. Ők még fiatalok, és már beszagoltak a nemzeti csapat öltözőjébe, míg a nagy ígéretnek tartott Szoboszlai Dominik még nem.

A felsorolást újraböngészve nem véletlen, hogy Dzsudzsák Balázs csapatkapitánynak a luxemburgi vereség utáni harmadik mondata ez volt: hol vannak a fiatalok, akik letépik rólunk a mezt? De ugyanez a Dzsudzsák Balázs volt az, aki a kínos luxemburgi zakót követően sérültet jelentett a válogatott évzáró meccse előtt, majd egy hétre rá gólt lőtt az Egyesült Arab Emírségek bajnokságában – az elsőt ebben az idényben. Tőzsér Dániel, a válogatott egykori középpályása az Andorra elleni kudarc nyomán is megpendítette, furcsa, hogy az összecsapás előtt sokakat kínoz sérülés. Minden tiszteletünk Dzsudzsáké, és bízunk benne, hogy nem az terítette le, hogy a szurkolók szemébe kell nézni egy-egy kiábrándító meccs után.

Visszatérve Pinyőhöz: ahogy ő, úgy én sem gondolom, hogy sutba kéne dobni az álmainkat, miszerint 2020-ban a Puskásban ünnepeljünk egy győztes Eb-csoportmeccset. (A következő tornát városok rendezik, köztük Budapest is.) De pont azért hívjuk ezt ábrándnak, mert nem a valóság talajában fogant gondolat. Nem életszerű és hihető, hanem vágyakozás a nem létezőre. De ha már belga kapitányt választott a csapat élére az MLSZ, kérdezzük meg tőle, hogyan sikerült a 2000-es hazai Eb-fiaskó után – egy győzelemmel, két vereséggel kapásból kiesett a társrendező Belgium – újjáépíteni az ország labdarúgását. Hogy szervezte néhány vezérelv alapján egységes rendszerbe a válogatott, az utánpótláscsapatok és a hazai bajnokságban szereplő klubok munkáját az ottani vezetés – majd lett FIFA-világranglista-vezető 2015-re Belgium. Persze mi már szédülnénk ilyen magasságban. A legjobb hússzal is beérnénk.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.11.24.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »