Pintér kifakadt: "Tőlem senki nem kérdezte, megyek-e az Eb-re"

Megszólalt a válogatott korábbi szövetségi kapitánya.

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, az NB I-be idén feljutó Mezőkövesd jelenlegi szakvezetője, Pintér Attila csapata Kisvárda elleni felkészülési meccse előtt ismét a korábbi munkájával, a nemzeti tizenegy irányításával volt elfoglalva. A válogatott sikerért kapott gratulációnál fakadt ki a mester.

– Köszönöm, hogy legalább önöktől megkaptam azt, ami az enyém. A keret nyolcvan százalékával dolgoztam, talán csak Király, Kleinheisler és Nagy Ádám nem volt a kezem alatt. Sok hónappal ezelőtt, a csoportselejtező első fordulójában, az északírektől Budapesten elszenvedett vereség után leírtak, elfelejtettek – idézi a haon.hu a szakembert.

Érdemei elismerésének hiánya mellett még egy dologra felhívta a figyelmet a szakember.

– Aki élt és mozgott, azt a szakembert vagy vezetőt kivitték Franciaországba, az Európa-bajnokság huszonnégyes döntőjére, engem senki nem hívott fel, tőlem senki nem kérdezte meg, hogy esetleg lenne-e kedvem velük tartani. Ez van… Gratulálok mindenkinek, én pedig nagyon jól érzem magam Mezőkövesden, ahol valamennyiünkre nagy feladat vár.

Csatolt_cikkek: Olvasta már?Doppingolt egy magyar kajakosÁskálódnak Storck ellen a magyar edzőkRovatok: SportTelepülés: MagyarországCímkék: sport, labdarúgás, magyar labdarúgó-válogatott, Pintér AttilaForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »