Pharaon-ügy: többen is amerikai csapdát sejtenek

Nem kapott választ a kérdéseire az USA budapesti nagykövetségétől a Magyar Idők, a 444.hu pedig hosszú cikket közölt arról, miért lehetséges, hogy valóban amerikai titkosszolgálati játszma állhat a háttérben. Az Atv.hu közölte: az orosz és az izraeli titkosszolgálatnak is érdekében állhatott kiszivárogtatni a kormány kötődéseit az üzletemberhez.

Az Egyesült Államok budapesti nagykövetségétől a Magyar Idők nem kapott érdemi választ arra, hogy miért 11-féle néven és négy eltérő születési dátummal, valamint két eltérő születési hellyel köröztetik a szaúd-arábiai üzletembert, Ghaith Pharaont. Arra sincs válasz, miként fordulhat elő, hogy az ellene kiadott FBI-körözéshez utólag kellett megkérnie a magyar Alkotmányvédelmi Hivatalnak az ujjnyomatait, mivel azok a körözéshez nem voltak csatolva – írta a lap csütörtökön. Hozzátették: arra sem válaszoltak, hogyan lehetséges az, hogy az FBI által körözött üzletember 2008-ban több millió dolláros szerződést kötött az USA-val, az Afganisztánban állomásozó haderőkontingens üzemanyag-ellátására.

A kérdésekre csupán a hetekkel korábban adott válaszukat ismételték meg, miszerint a letartóztatási parancsot 1991. november 15-én adta ki Alan Kay amerikai bíró, ez a dokumentum jelenleg is érvényes. A vádban szereplő bűncselekményeket az amerikai jog legfeljebb 30 évnyi börtönnel, pénzbírsággal, illetve egyéb, a bíróság által elrendelt kárpótlással bünteti – olvasható a cikkben.

Üzleti kiajánlásA csütörtöki Magyar Narancs a Quaestor-ügy elsőrendű vádlottjával, Tarsoly Csabával közölt interjút, aki először szólalt meg letartóztatása óta. A brókerbotrányban megbukott üzletember a lapnak azt mondta, hogy az általa 300 milliárd forint értékűre becsült, Duna City fantázianevű ingatlanberuházásról tárgyaltak Pharaonnal. Állítása szerint egyenesen Szijjártó Péter Külgazdasági és Külügyminisztériuma hajtott fel egy befektetőt a Quaestornak, hogy végre beindulhasson a projekt.„Ghaith Pharaon szabályos körülmények között, vízummal és tartózkodási engedéllyel volt Magyarországon, az országba való belépése ellen egyik schengeni tagállam és az Interpol sem emelt kifogást. A KKM-nek és a befektetési ügynökségnek nem volt feladata az ő további ellenőrzése, és nem volt oka arra, hogy elzárkózzon a befektetési lehetőségek kiajánlásától” – válaszolta a Külgazdasági és Külügyminisztérium a 444-nek, amikor arról kérdezték, hogy miért ajánlottak befektetési és üzleti lehetőségeket az FBI és az Interpol által a mai napig keresett Ghaith Pharaonnak.

A lap az Atv.hu forrásaira hivatkozva hozzáteszi: az amerikai mellett az orosz és az izraeli titkosszolgálatnak is érdekében állhatott kiszivárogtatni a kormány kötődéseit az üzletemberhez.

Kitiltási botrány

Eközben a 444.hu is hosszú cikket közölt a Pharaon-ügyről. Ebben egyebek mellett azt írják: több forrás szerint az orosz titkosszolgálat is gyanakodva nézte Pharaon magyarországi feltűnését, ugyanis gyanítják, hogy a bankár kapcsolatban áll az amerikai titkosszolgálatokkal. Pharaon pedig éppen 2014 októberében adott be vízumkérelmet Magyarországon, vagyis akkor, amikor kirobbant a rendszerváltás utáni legnagyobb magyar-amerikai diplomáciai botrány, a kitiltási ügy.

Lázár János szerint mikor Pharaon vízumkérelmét elbírálták, a magyar hatóságok megkérdezték az amerikaiakat, hogy van-e ezzel valami gondjuk, és állítólag nem érkezett válasz. (Bár egy későbbi kormányinfón már úgy fogalmazott, hogy „az amerikai hatóságok is láthatták, amikor bekerült a schengeni rendszerbe” Pharaon kérelme – ebből a megfogalmazásból már nem következik tehát a hivatalos megkeresés.) Azonban a 444 szerint ha Lázár igazat mond, és tényleg szóltak az amerikaiaknak, az azt jelenti, hogy talán az akkor még André Goodfriend vezette nagykövetségnek nem volt ellenére, hogy Pharaon magyar vízumot kapjon. Azzal kapcsolatban, hogy Pharaon Interpolos körözése miatt a magyar hatóságok maguktól is léphettek volna, a portál úgy fogalmaz: ez a legrosszabb esetben is csak annyit jelent, hogy a magyar hatóságokat ugyanannyira nem érdekli Pharaon elfogása, ahogyan az amerikaiakat sem.

A 444 mindemellett a következő részleteket emeli ki:

Mikor Pharaon beadta vízumkérelmét, hozzá köthető külföldiek már hónapok óta duruzsolták kormánypárti üzletemberek fülébe, hogy a dúsgazdag Pharaon idejönne, és mesés üzleti lehetőségekkel kecsegtetné a partnereit. Úgy vélik, az amerikaiak számíthattak arra: ezek a politika közeli magyar üzletemberek lesznek annyira mohók, hogy elintézzék Pharaon vízumát különösebb átvilágítás nélkül.Pharaon Magyarországra érkezése után utat talált a miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz.2015-ben a Pharaon hálózat összefonódott a Magyar Nemzeti Kereskedőházzal is egy élelmiszeripari cégen keresztül.Pharaon közel került Mészáros Lőrinchez is, 2016 nyarán Pharaon és Mészáros jachtjai együtt parkoltak az Adrián, a spliti kikötőben. Orbán Viktor pedig nem árulja el, hol volt aznap, amikor egymás mellett parkolt a két hajó.A Ghaith Pharaonról szóló Wikipédia-szócikket a Magyar Narancs nagy, Pharaon-leleplező cikke után néhány nappal hozta létre egy regisztrálatlan felhasználó, akinek Lettországban, Rigában van regisztrálva az IP-címe, és egy csomagolóanyagokkal foglalkozó cég Riga külvárosában lévő központjához van rendelve.

Ghaith Pharaon 1991 óta rajta van az FBI körözési listáján, gyanúsítják terrorpártolással, pénzmosással, korrupciós bűncselekményekkel és nukleáris eszközök tiltott kereskedelmével is.

A szaúdi milliárdos egyébként több szálon is kapcsolódik a magyar miniszterelnökhöz és köréhez: a Magyar Narancs írta meg, hogy a szaúdi milliárdos nemrég villát vett Orbán szomszédságában. És nem mellesleg Tiborcz István, Orbán vejének ismerőse, Zaid Naffa, Jordánia budapesti tiszteletbeli konzulja kért szóbeli jegyzékben vízumot az amerikai hatóságok által körözött Ghaith Pharaonnak 2014 szeptemberében.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »