Pető Péter: Folytatjuk a harcot!

Nyilvánvalóan politikai döntés áll a Népszabadsággal történtek mögött – közölte a Magyar Nemzettel a Népszabadság főszerkesztő-helyettese. Pető Péter reménykedik benne, hogy az újság újra megjelenhet majd, de azt nem szeretné, ha esetleg az MSZP vásárolná vissza magát a lapba.

– Mit csinál a szerkesztőség mostantól?
– Ma délután két órakor lesz az érdekképviseleteknek és a menedzsmentnek egy találkozója, ahol a munkavállalói jogokról fognak egyeztetni. A szerkesztőség tagjai ezután találkoznak, és döntenek arról, hogyan folytassák a harcot annak érdekében, hogy a Népszabadság ezután is megjelenhessen.

– Azt mondta a főszerkesztő, hogy új tulajdonost kell keresniük. Tud jelentkezőről?
– Egyelőre nem. Ma azt is igyekezni kell tisztázni, hogy eladható-e a lap, és amennyiben igen, akkor mennyiért.

– Gyurcsányéknak elegük lett, végleg elhagyják a parlamentet
– A Népszabadsággal szolidarít a Denník N címlapja
– Folytatja az egyeztetést a Mediaworks
– Fukuyamával vitázik Kovács Zoltán
– Jobboldaliak is kiálltak a Népszabadság mellett

 

 

– Az MSZP esetleg lehet vevő? A szocialista pártnak közvetve nemrég még volt részesedése az újságban.
– Nem pártlapot akarunk, hanem független újságot.

– A hétvége eseményeit végignézve mit gondol, gazdasági vagy politikai döntés született?
– Nyilvánvalóan politikai. Nincs ugyanis olyan gazdasági döntés, amely egyetlen éjszaka alatt születne meg, amelynek folyományaként minden újságírót elzárnak az elektronikus levelezésétől. Amikor egyébként a jelenlegi tulajdonos megvásárolta az újságot, akkor is tudta, hogy önmagában a lap veszteséges. Mindenképpen politikai döntés áll a háttérben.

– Mekkora esélyt adna annak, hogy a Népszabadság az eddigi tartalommal újra megjelenik még?
– A tulajdonos eljárásából arra következtetek, hogy nem szeretné, ha a Népszabadság című napilap még megjelenne. Bár reménykedem benne, hogy a legnagyobb ellenzéki lapot nem lehet egy éjszaka alatt puccszerűen felszámolni.

– Mit üzen a Népszabadság olvasóinak?
– Köszönjük nekik, hogy eddig támogattak minket, és kérjük, hogy maradjanak velünk. A társaság együtt van jelenleg is, és fog még olyan cikkeket készíteni, amelyek fájni fognak a hatalomnak. Ezeket a tartalmakat valamilyen formában az olvasókhoz is el fogjuk juttatni, bár ennek részletei még függnek a mai naptól. De nem adjuk fel, amiért eddig éltünk.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 10. 10.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »