Petíció: Büntetést a gyalázkodókra!

Büntetést a gyalázkodókra!

Követeljük, hogy magyar honunkat, a magyar állampolgárokat gyalázókat, rágalmazókat, árulókat a legrövidebb időn belül vonják szigorú büntetés alá. Ugyanezen büntetés sújtsa azokat, akik belügyeinkbe kérés nélkül, nem hivatalos úton kívánnak beavatkozni, oly módon, hogy célcsoportok által nyomást gyakorolnak elképzelésük megvalósítására a magyar akarattal szemben.

A magyar gyalázókat a PT tagjai között kell keresni!

http://www.peticiok.com/buntetest_a_gyalazkodokra

Egy alá író velős hozzászólása:

Magyarországot a zsidó PT (Párhuzamos Társadalom) irányítja. Teljesen mindegy milyen pártra szavaznak az emberek mindegyik párt listáját a PT tagjai vezetik. Amennyiben a magyarság az érdekeit valamelyképpen érvényesíteni próbálja azon nyomban lefasisztázzák az országot, a szervezetet, pártot, egyesületet, vagy magánszemélyt. A PT működését úgy kell tekinteni mint titkos, be nem jelentett szervezetet. Minden szervezet, mely nincs bejelentve az illegálisan működik és cselekedeteik súlyosságának megfelelően kell tagjait és vezetőit büntetni!

Egy cikk a petíció aláírásának megerősítéséhez:

A bennünket külföldön gyalázó fejvadászok minden erkölcsiségen kívül állók

2012. augusztus 21. 10:54
Ifj. Tompó László – Hunhír.info

A bennünket külföldön gyalázók minden erkölcsiségen kívül állók már kezdettől fogva, azaz 1919-től, amikor is százharminc három napos rémuralmuk után fejvesztve menekülve antikommunistákként akartak egérutat találni külföldön, hogy aztán 1945-től fejvadászokként folytassák azt, amit huszonhat évvel korábban abbahagyni kényszerültek: róluk, Efraim Zuroff előfutárainak Trianon utáni bennünket gyalázásairól egyedülálló részletességgel számolt be a száztizennégy éve, 1898. augusztus 22-én Makón született (és 1989. augusztus 25-én Budapesten elhunyt) Mályusz Elemér történész évtizedeken át tiltott művében.

Eredetileg sorozatként Tormay Cécile folyóirata, a ‘Napkelet’ 1931-es évfolyamában jelent meg, majd ugyanekkor németül (Sturm auf Ungarn (Vihar Magyarországon) címmel): a művei java szerint a középkori magyar társadalom és egyház történetének feltárásával foglalkozó szerző e 2006-ban végre nálunk is könyv alakban kiadott munkájával, ‘A vörös emigráció’-val bebizonyította, hogy az 1919 augusztusában hazánkból nyugatra fejvesztve menekülő, az első világháború alatt hol király-, hol békepárti, hol militarista komisszárok a tetteikért való felelősségre vonás elől kitérve, ‘amikor átlépték a magyar határt, nem szorult el szívük, nem érezték a fájdalmat, amely elfog mindenkit szeretteitől való elválásakor’, mivel ‘nekik senkitől sem kellett elválniuk, ők nem a hazát hagyták el, ezt már rég megtagadták, kigúnyolták, sárba taposták: Magyarország csak a vadászterületet jelentette számukra, ahol eddig jól folyt életük és megtalálták az áhított élvezeteket’.

Igen, az angolszász pszichológiában ‘moral insanity’-ként, ‘erkölcsön kívüli’-ként jellemzettek közé tartoztak, nekik hazánk csak egy földdarab volt, melyet, belepiszkítva befogadóik fészkébe, bármikor képesek voltak egy nagyobbra cserélni, amit a könyvében megidézett képviselőik közül Roboz Imre kérdése is tükröz: ‘Ne cseréljem-e el a Rákóczi utat Berlinért, a Dob utcát Párisért, a Kálvin teret Londonért, a Múzeum-kertet az olasz tavaszokért, a Belvárosi Kávéház karzatát az Óceánok mérhetetlenségéért, az Astoria IV. emeleti szobáját a New York-i kikötőért, ahová messzire leragyog a World aranykupolája, a Vígszínház művésznőjét a csodálatos kis tokiói színésznőkért, akik úgy halnak meg a színpadon, hogy az ember megborzong és felzokog: az írók és hírlapírók körét Ceylonért, amely a buddhisták hite szerint az első emberpár paradicsoma volt, és ahol egy szegény magyar matrózfiúból tíz esztendő alatt milliárdos szénkirály lett. Ne cseréljek?’

Aztán 1945-ben visszatértek a régi kerékvágásba, ‘nyilasvadász’-okként örökös tüzelve minden nemzeti gondolat és bujdosásra kényszerült magyar költő, író – kiváltképpen Alföldi Géza, Nyirő József, Wass Albert – ellen, kiadatásukat, bíróság elé állításukat, majd fejüket követelve: sorukból különösen is emlékeztet az Efraim Zuroffokra és Bartus Lászlókra Kun-Kohn Béla 1919-es sajtófőnöke, Göndör Ferenc (Krausz Náthán), aki 1945-től mindenkit túlkiabáló antikommunistaként tetszelegve követelte az Ausztriában és Nyugat-Németországban megbújó ‘nyilas’-ok kitoloncolását, amint ennek részleteire honlapunk egyik sorozatában (Elhallgatott emigráns magyar irodalom, 14-22. rész) már részletesen rámutattunk.

Műve végül azért is rendkívül fontos, mert megérthetjük általa az 1980-as évek úgynevezett ‘demokratikus ellenzéké’-nek ugyanilyen mivoltát, a ‘Beszélő’ kör tagjainak színlelt antikommunizmusát is, amelynek hátterében ugyanaz a magatartás állt, mint amit Marosán György és Biszku Béla képviselt, akik kevesellték az 1956 után felakasztott ‘reakciósok’ számát, vagy amit Eörsi-Schleiffer István, aki szerint a Kádár-korszak legnagyobb bűne az volt, hogy nem számolt le a ‘jobboldali csökevények’-kel. Hiába, a bennünket külföldön gyalázó fejvadászok minden erkölcsiségen kívül állók, nekik hazánk mindig is csak egy földdarab, melyet, belepiszkítva befogadóik fészkébe, bármikor képesek egy nagyobbra cserélni.

forrás: hunhir.info

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Ajánló, Aktuális Tagged: magyar ellenállás, magyar ellenesség, magyar gyalázás, Petició


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »