Peter Bárdy: Az összehányt repülő és a titkos számlák felébresztenek egy erős ellenfelet

Peter Bárdy: Az összehányt repülő és a titkos számlák felébresztenek egy erős ellenfelet

(…)

Nyílt sebre só

Robert Kaliňák egy olyan típusú ember, aki könnyen magára veszi a kritikát. Ez nem is meglepő, hiszen gyakran előfordul az ilyesmi. Az már rosszabb, ahogyan a kritikára reagál. Egy csipetnyi empátiával könnyen el tudjuk képzelni, hogy milyen arcot vághatott és hogyan érezhette magát egy olyan jellemmel és vérmérséklettel bíró ember, mint a belügyminiszter, amikor elolvasta Kiskának a Vasárnapban megjelent interjúját.

„Ebben az esetben megmutatkozik, hogy még mindig maffiaállam vagyunk. A maffiaállam pedig azt jelenti, hogy az állam durván felhasználja a hatalmát arra, hogy bárkit bemocskoljon és diszkreditáljon. Megmutatkozott, hogy az egész szervezet mögött a belügyminiszter áll, aki kihasználja a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökséget.”

Annak ellenére, hogy nem lehet egyetérteni az államfő azon kijelentésével, hogy Szlovákia maffiaállam, az interjú többi része úgy hathatott Robert Kaliňákra, mint amikor az embernek sót szórnak a nyílt sebére.

Megmutatja a bizonyítékokat?

Ez az egész egy olyan embert is képes kihozni a sodrából, aki hosszú hónapok óta mást sem hallgat, mint azt, hogy milyen kapcsolatot ápol Ladislav Bašternákkal.

Amikor az államfő valakit a maffiastílusban zajló diszkreditációjának koordinátoraként nevez meg, az valóban fájdalmas lehet. Még Bašternák haverjának is.

Hírdetés

Na és persze ezután rögtön napvilágot lát az összehányt repülő és a be nem fizetett számlák esete. Ahány ember, annyi igazság. Amennyiben Kaliňák kijelentéseiben az igazságnak csupán a csírája megtalálható, végre elhatározhatná magát és nyilvánosságra hozhatná a bizonyítékokat. Máskülönben ez az egész történet nem lesz más, mint a Yetiről és a Loch Ness-i szörnyről szóló legenda egyik változata.

Újra indulni fog az elnökválasztáson?

(…)

Olyan stílusban nekimenni a politikai és ideológiai opponensnek, mint amilyen stílusban Kiska teszi, arra már nagyon régóta nem volt példa.

(…)

A kormány legmagasabb képivselőivel és a legerősebb politikai párttal folytatott nyílt konfliktus könnyen meggyőzheti Andrej Kiskát arról, hogy ismét jelöltetnie kellene magát az elnökválasztáson.

Ez a döntés pedig teljesen ellentmondana azzal, amit Robert Kaliňák és pártbéli főnöke, Robert Fico a Kiska ellen indított háborúval akart elérni. A diszkreditációval ellentétében azt érik el, hogy felébresztenek egy eddig szunnyadó erős ellenfelet.

Aktuality.skKomentár Petra Bárdyho: Ovracané lietadlo a tajomné faktúry prebúdzajú silného protivníka

Nyitókép: Robert Hüttner/Pravda


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »