Pelczné a nemi arányok torzulásától tart

Pelczné a nemi arányok torzulásától tart

Európa nemi arányainak torz megváltozásától fél az Európai Parlament fideszes alelnöke. Pelczné Gáll Ildikó egy budapesti konferencián arról beszélt, hogy a migránsok nagy része fiatal férfi, amiből szerinte egyenesen következik, hogy a szexuális zaklatások egyhamar nem érnek véget.

„A migránshullám egyértelműen társadalmi veszélyt szít, és egyértelmű, hogy a nőkre veszélyt jelent” – Migránshelyzet női szemmel, ez volt a címe a Fiatal Családosok Klubja által szervezett konferenciának, amelyen az egyik előadó az Európai Parlament fideszes alelnöke volt. Pelczné Gáll Ildikó is azzal kampányolt, hogy menekültek kötelező betelepítésén mesterkednek Brüsszelben.

„Ezt a folyamatot, ezt a jogszerűtlen folyamatot, amely kicsit ilyen becsapós játékot játszó folyamat, meg kell akasztanunk, és a népszavazáson erről állást tudunk foglalni. Ha érvényes lesz a népszavazás, akkor ez egy nyomós érv. Az embereket nem lehet megkerülni, és ellenükbe döntéseket hozni, mert az egy hibás uniós út” – fogalmazott Pelczné Gáll Ildikó.

Az Orbán-kormánynak nem maradt más eszköze, mint a népszavazás. Ezt már a Migrációkutató Intézet főigazgatója mondta. Az intézet egyik alapítója az Orbán-kormány tanácsadó agytrösztje, a Századvég Alapítvány.

„Probléma abból van, hogy az Európai Tanácsban, illetve ahol miniszteri szinten képviseltetjük magunkat, ott nem tudjuk megakadályozni azokat a jogalkotási lépéseket, amelyek szerintünk nem a probléma megoldása irányába mennek, hanem számunkra kedvezőtlen irányba. A népszavazás egy olyan eszköz, amely meg tudja változtatni a helyzetet” – jelentette ki Orbán Balázs.

A Fiatal Családosok Klubja a kormánypártok migrációs álláspontját osztja, a klub tagja szerint az október 2-ai népszavazás a gazdasági bevándorlókról szól, akik a jobb élet reményében érkeznek Európába.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »