Peking ragaszkodik a tajvani status quóhoz

A pekingi kormány továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy az új tajvani elnök világosan fejezze ki: Tajvan nem külön állam, Tajpej és Peking viszonya pedig sem most, sem a jövőben nem tekinthető államközi kapcsolatnak – jelentette ki Pekingben a tajvani ügyekért felelős hivatal szóvivője szerdán.

Ma Hsziao-kuang ismételten bírálta Caj Jing-vent, Tajvan minap hivatalba lépett elnökét, amiért múlt pénteki beiktatási beszédében nem jelentette ki, hogy elfogadja az “egy Kína” elvét, amelyet ugyan Kínában és Tajvanon eltérően értelmeznek, de Tajvant és Kínát egynek ismerik el. A szóvivő szerint ebben az alapvető elvi kérdésben egyértelmű állásfoglalásra van szükség.

Mint fogalmazott, Peking határozottan ellenez minden nemű kísérletet arra, hogy a nemzetközi kapcsolatokban megjelenjen a “két Kína”, vagy az “egy Kína, egy Tajvan” elképzelés. Kijelentette, a tajvani kormányzó Demokratikus Haladó Párt (DPP) függetlenségre törekvő politikája akadályozza a kétoldalú kapcsolatokat.

Ma jelezte: amennyiben az “egy Kína” elvéhez a másik fél nem tartja magát, vége a politikai bizalomnak, s ennek káros következményei lesznek. Arra is kitért, hogy az elmúlt 8 évben megkötött 23 egyezményt felülvizsgálhatják. Azok ugyanis – mint utalt rá – a korábbi konszenzusra épültek.

Caj Jing-ven beiktatásakor azt mondta: a Kínai Köztársaság (Tajvan) elnökének tartja magát, a Pekinggel folytatandó kapcsolatokban pedig “országa” alkotmányát és törvényeit tartja irányadónak.

A kínai polgárháború 1949-es befejezése óta de facto önálló államként működő, de Peking által Kína részének tekintett sziget új kormányának a szárazföldi kínai kapcsolatokért felelős Tanácsa szerdai közleményében hangsúlyozta, az új vezetés elkötelezett a jelenlegi status quo, vagyis a kapcsolatok békés és stabil fejlesztésének fenntartásában. Alapnak a “létező valós körülményeket és politikai alapokat” tekintik.

Ugyancsak szerdán a pekingi külügyminisztérium külön is sérelmezte, hogy Caj Jing-ven “nagykövetnek” nevezte az Egyesült Államokba frissen kinevezett tajvani képviselőt. A kínai diplomácia emlékeztetett: a diplomáciai gyakorlat és a nemzetközi jog szerint csak szuverén államok rendelkezhetnek nagykövetekkel, Tajvan pedig nem az.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »