PDSZ: Nem készült fel a kormány

PDSZ: Nem készült fel a kormány

Nem készült fel a szeptemberi tanévkezdésre a kormány. A diákok nem tudják, mit fognak tanulni, a tanárok pedig nem tudják, hogy miből fognak tanítani, állítja Mendrey László, szakszervezeti vezető.

A szakiskoláktól ősztől debütál az az új rendszer, amely szerint a diákok heti 3 órában tanulják majd összevont természetismeret órán a matematikát, fizikát, kémiát, biológiát, hogy több idő jusson a szakmai tárgyakra, vagy amikből érettségiznének. A PDSZ vezetője szerint ezzel a gyorsított rendszerrel nem lesz több vagy jobb szakember és ha akarnak, ugyanúgy kimennek majd külföldre, mint nemrég végzett társaik.

„– A szakgimnáziumokban, szakközép-iskolákban, ahol ezt a tárgyat fogják tanítani, ott bizony folyik egy kísérlet, amelynek az eredményei, a tapasztalatai alapján a következő években nyilvánvalóan egy letisztultabb vagy egy összefogottabb tantárgyat fognak tanítani a kollégáink.

– Alapvetően egyetértenek az összevonással, csak túl korainak tartják?
– Alapvetően nem értünk egyet. Alapvetően azt mondjuk, hogy a szakképzés átalakítása nem jó irányt vesz, hiszen egy olyan, régebben szakbarbároknak neveztük az ilyen egyoldalúan kinevezett szakembereket, egy olyan szakemberek képzésére indul meg a felkészülés, illetve hát ennek a menete indul meg, amelyik alapvetően csak egy egyszer használatos szakmunkást fog kiállítani a képzés végére” – fogalmazott Mendrey László.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »