Passzív külkereskedelmi mérleggel zárta az augusztust Szlovákia

Passzív külkereskedelmi mérleggel zárta az augusztust Szlovákia

POZSONY. Bár az év elsõ hét hónapjában végig többletet mutatott a szlovák külkereskedelem mérlege, augusztusban az export éves emelkedése dacára hiánnyal zárt – derült ki a Szlovák Statisztikai Hivatal által hétfõn közzétett adatokból.

Augusztusban a szlovák export teljes összege 5,9 százalékos éves emelkedés mellett 5,982 milliárd eurót tett ki. Ugyanebben a hónapban az import 6,032 milliárd euró volt, ami 10,5 százalékkal magasabb összeg, mint egy évvel korábban. A külkereskedelem így 50,7 millió euró hiánnyal zárta a nyár utolsó hónapját.  

A gyengén zárt augusztus ellenére az év elsõ nyolc hónapjának összesített adatai szerint a külkereskedelmi mérleg továbbra is többletet mutat, igaz, az aktívum összege alacsonyabb a tavaly ebben az idõszakban kimutatottnál.   

A Szlovák Statisztikai Hivatal (ŠÚSR) adatai szerint az ország 2017 elsõ nyolc hónapjában összesítve 48,270 milliárd euró értékben exportált, éves szinten 7 százalékkal javítva kivitelét. Ugyanebben az idõszakban az import 8,9 százalékkal, 46,443 milliárd euróra emelkedett. Ennek alapján a vizsgált idõszakban az ország 1,827 milliárd euró külkereskedelmi többlettel zárt. A külkereskedelmi többlet összege 655,2 millió euróval volt alacsonyabb, mint az elõzõ év hasonló idõszakában.   

Az idén az elsõ hét hónapban Szlovákia a legnagyobb összegû külkereskedelmi többletet Németországgal (több mint 2 milliárd euró), az Egyesült Királysággal (1,6 milliárd euró) és Franciaországgal (1,5 milliárd euró) szemben produkálta. Ugyanebben az idõszakban az ország külkereskedelmi hiánya Kínával (közel 2,3 milliárd euró), a Koreai Köztársasággal (2,1 milliárd euró), illetve Oroszországgal (több mint 1 milliárd euró) szemben volt a legjelentõsebb.   

Szlovákia jelentõsebb kereskedelmi partnerei közül a vizsgált idõszakban legnagyobb mértékben az Amerikai Egyesült Államokba (32,2 százalékkal), Oroszországba (29,4 százalékkal), Olaszországba (22,2 százalékkal) és Magyarországra (19,3 százalékkal) irányuló kivitelét tudta növelni. Ugyanebben az idõszakban az ország importja legnagyobb mértékben az Egyesült Királyságból (57,9 százalékkal), Oroszországból (33,1 százalékkal), Magyarországról (10,7 százalékkal) és Franciaországból (9,2 százalékkal) nõtt.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »