Parázs viták a Szabadfogásban Gaudival az oktatásról, az Uberről, a bezárásra ítélt filmarchívumról és a nemzeti italboltokról

A Hír TV  állandó vendégeként a „Szabadfogás” c. vitaműsor újabb adásában szerepeltem, ezúttal január 27-én (18. adás), ez volt az idei 2. szereplésem a műsorban, a következő részvételemmel zajló adás február 10-én (szerdán) lesz.  A műsor minden héten szerda 20 órától látható a Hír Tv-n, amelyben ötödmagammal vitatjuk meg közügyeinket, egyfajta civil parlamenti fórumként. 

A mostani műsor témái többek között: 

– taxisok kontra Uber konfliktus, ennek kapcsán az is, hogy az üzemanyag ugyanannyiba kerül nálunk mint Németországban, 

– fűnyíróelv-szerű tömeges intézménybezárás, például a Nemzeti Filmarchívum jogutód nélkül megszüntetése

– az iskolák lázadása, az oktatásügy helyzete, Lázár János szerint ne a pedagógusok mondják meg, hogy mi legyen és a pedagógusok felelősek a tanulmányi eredmények romlásáért

– jönnek a nemzeti italboltok ?

Hírdetés

Ebben az adásban is igyekeztem a szeretet és igazság jegyében elsősorban jogi érvekkel ellenpontozni a sokszor képtelen véleményeket, különösen kénytelen voltam megvédeni a pedagógusokat, akik méltóságát súlyosan sértő kijelentések hangzottak el a modernitás jegyében…

A 18. adás felvétele (46 perc).

Szereplők rajtam kívül: Csintalan Sándor rádiós műsorvezető, volt képviselő, Kardos Gábor borász, filozófus, Konok Péter történész, Puzsér Róbert újságíró és Wahorn András zenész, képzőművész. A műsorvezető Dévényi István, a valasz.hu felelős szerkesztője. Főszabály szerint kéthetenként vagyok a műsorban.

Továbbra is várom a véleményeket, javaslatokat!  

Jó szórakozást, kérem terjesszék és ha tehetik kérem nézzék a következő adást is!

Honfitársi üdvözlettel: dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő


Forrás:gaudinagytamas.hu
Tovább a cikkre »