Parádés légibemutatókkal várják az érdeklődőket a Cserfalui Repülőnapon

Parádés légibemutatókkal várják az érdeklődőket a Cserfalui Repülőnapon

A május 28-án, azaz most szombaton, Cserfalun (Dubová – Pozsony megye, Bazini járás) már harmadik alkalommal megvalósuló repülőnapon nem csak a MiG 29-es vadászgépek parádéját tekintheti meg a közönség, de a “szlovák Air Force One”, vagyis a Szlovák Kormányzati Repülőszolgálat (SSG) kötelékében működő utolsó Tupoljev 154M típusú kormánygép egyik utolsó felszállását is.

 

A cserfalu repülőnap fénypontja Veres Zoltán világbajnok magyar műrepülő bemutatója lesz. A Pozsony megye szervezésében is megvalósuló rendezvény iránt nagy az érdeklődés, a látogatók számát a szervezők előzetesen 10 ezer főre becsülik.

 

A Tu-154M típusú kormányzati gép. Európai mércével Szlovákiában volt a közelmúltig a legelavultabb kormányzati flotta, ezért nemrég a belügyi tárca 50 millió euróért beújított egy Airbus 319-115 CJ-t és két Fokker típusú utasszállítót. Forrás: Airlinereport.com

 

„A legnagyobb hazai repülőnap Szliácson valósul meg, ami nem mindenki számára elérhető, ezért számunkra különösen csábító, hogy a szliácsi repülőnap legalább egy részét, illetve egyre nagyobb részét elhozhatjuk ide, Cserfalura, Pozsony megyébe”, mondta Pavol Frešo, Pozsony megye ispánja.

 

A Cserfalui Repülőnap 2016-ra (Letecký deň Dubová 2016) szombaton, május 28-án kerül sor a cserfalui sportrepülőtéren. A látogatókat a szervezők változatos programokkal várják, többek között BELL 206 és MI-17 típusú helikopter- és giroplán-bemutatókkal, a Retro Sky Team légiparádéjával, légiütközet-szimulációval, és a belügyminisztérium speciális egységeinek bemutatójával. Az érdeklődők sétarepülést is tehetnek.  Zenés programokból és repüléstechnikai kiállításokból sem lesz hiány.

 

Veres Zoltán a tavalyi Cserfalui Repülőnapokon. Forrás: leteckydendubova.sk

 

További információért érdemes meglátogatni a Cserfalui Repülőnapok honlapját, amit ide kattintva érhet el.

 

Forrás: BSK

 

Forrás: Leteckydendubova.sk

 

Forrás: Leteckydendubova.sk

 

Körkép.sk, BSK

Nyitókép: leteckydendubova.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »