Papgyilkosságtól a halálos ítéletig – máig tele van rejtélyekkel Francois Villon élete

Papgyilkosságtól a halálos ítéletig – máig tele van rejtélyekkel Francois Villon élete

Ötszáznyolcvanöt éve, 1431. április 8-án született Francois Villon, a legnagyobb középkori francia költő. Kalandos életéről keveset tudunk, azt is jobbára bírói ítéletekből és saját verseiből, ezekre rakódtak aztán a közszájon forgó legendák.

Annyi bizonyos, hogy szegénységben élt, többször került összeütközésbe a törvénnyel, s 34 évesen hirtelen eltűnt, további sorsáról semmit sem tudunk. Alig több mint 3300 verssort hagyott maga után, mégis a francia irodalom egyik legkiválóbb költőjének tartják. Még eredeti nevét sem tudjuk pontosan: vélhetőleg Frangois de Montcorbier-nek hívták, a Villon nevet gyámapja, a neveltetéséről gondoskodó apát után vette fel.

A párizsi egyetem diákja volt, de saját bevallása szerint nem vette túl komolyan a tanulást. Rengeteg csínytevésben és verekedésben vett részt és számtalanszor szembekerült a hatóságokkal, mégis sikerült diplomát szereznie 1452-ben. 1455-ben egy kocsmai verekedés során megölt egy papot, emiatt menekülnie kellett Párizsból. Barátai és nevelőapja közbenjárására felmentették a vádak alól, de nem sokkal később betörést hajtott végre a párizsi Navarre Kollégiumban, valószínűleg a Kagylósok (Coquille) bandájával. Újra menekülnie kellett, ekkor született a Hagyaték című verse.

A következő évei vándorlással teltek, ekkor írta Kis Testamentumát. Megfordult Charles d’Orléans, a költő herceg udvarában is, három verse a herceg kéziratos albumába is bekerült. Ezek között található a Villon éneke a Blois-ban hirdetett költői versenyre című költeménye, amely egy hat versből álló verssorozat harmadik darabja, a legendássá vált verssorral: “Szomjan halok a forrás vize mellett”.

Az udvarból egy költőtárssal keletkezett konfliktusa miatt kellett menekülnie, s valamiért ismét börtönbe került. Innen a XI. Lajos trónra lépése után meghirdetett amnesztia szabadította ki, s ő visszatért Párizsba. Ekkor született főműve, A Nagy Testamentum, a 173 nyolcsoros strófából (oktávából) álló költeményfüzérben életéről is számot adott. Párizsban újabb verekedésekbe keveredett, szerencséje cserbenhagyta, és mint visszaeső bűnöst a kínvallatás után halálra ítélték, akasztására várva írta híres négysorosát. Végül mégis kegyelmet kapott, de 10 évre kitiltották a városból. 1463. január 8-án elhagyta Párizst és nyoma veszett, további sorsáról semmit nem tudunk.

Villon a középkor utolsó nagy költője, balladáiban, kisebb verseiben és Testamentumaiban a feudalizmus alkonyát örökítette meg. Két Testamentuma tipikus középkori mű, felvonultatja barátait és haragosait, vall a korról, életről és halálról. Jelentősek balladái is, tőle származik a “Hol van már a tavalyi hó” szállóige. Magyarra sokan és sokszor fordították, a legismertebbek és legnépszerűbbek Faludy György fordításai. Pontosabban átköltései, mert a magyar poéta szabadon kezelte, sok helyen újraírta elődjét.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »