Pánik most, apokalipszis később

Pánik most, apokalipszis később

A NATO főparancsnoka szerint Moszkva fegyverként veti be a migránsokat Európa ellen – olvashattuk március elején a 444 oldalán Philip Breedlove amerikai tábornokra hivatkozva, aki arról beszélt, hogy Moszkva és Damaszkusz célja valójában Európa destabilizálása. Kommentjeikben a liberális megszólalók egy része egyet is értett ezzel: szerintük ez már régóta látható, és nyilván Oroszország érdeke Európa megosztása, ezért feltehetően ő áll az érkező migránstömegek mögött.

A megszólalás jellege nem véletlenül lehetett ismerős sokaknak, ezt egy az egyben hallhattuk már nem kevés alkalommal, csak épp más szereposztásban: nem az oroszokat, hanem az amerikaiakat okolták. Oroszbarát, valamint szélsőjobboldali körök ugyanis előszeretettel hangoztatják: Amerika gyenge, megosztott Európát szeretne látni, ezért a közel-keleti térség destabilizálásával menekültek áradatát zúdította Európára. Nemegyszer értesülhettünk arról is: egy ekkora tömeg mögött muszáj valakinek állnia, lehetetlen, hogy ne jól szervezett migrációról legyen szó.

Erről tanúskodott Bogár László közgazdász tavaly augusztusi interjúja is a Demokratában, amelyet a címlapon ezzel a mondattal ajánlottak: „ha a migráció »csinálva van«, még reménykedhetünk, de ha nem, akkor…” Érdemes is volt kiemelni, mert valójában kulcsmondatról volt szó, ha nem is teljesen amiatt, amire a megszólaló gondolt. Bogár László az interjúban arról beszélt, hogy ha „mindez megrendezett színjáték, vagyis »csinálva van«, akkor előbb-utóbb szép csendesen lecseng az egész”, de ha most érte el a kritikus határt a több évszázados krízis, akkor „itt a vég”, akkor „a mindent elsöprő apokalipszis kapujában állunk”.

Egy szereplővel magyarázni

A fenti két összeesküvés-elmélet valójában egy tőről fakad: abból a hiedelemből, hogy egy nagyon bonyolult, soktényezős folyamat magyarázható egyetlen szereplő nagyon aktív tevékenykedésével, ármánykodásával. Eszerint egy jól megtervezett eseményről van szó, aminek előidézése valakik célja volt, akik mesterien hajtják végre tervüket. Nem új jelenséggel állunk szemben: emlékezetes például, hányféle elmélet született a 9/11 mögött álló háttérhatalmi erőkről, például hogy valójában a kormány rendelte meg a támadást, hogy aztán legyen indok lerohanni Afganisztánt, aztán Irakot. (A South Park sorozat csattanós választ adott erre: a rajzfilmben az Egyesült Államok vezetése azt akarta elhitetni, hogy bár titkolja, de ő áll a terrorcselekmény mögött, célja pedig az volt, hogy rendkívül potens erőként mutassa be magát.)

Káoszban keresnék a rendet

A menekültválság európai és globális kezelése épp azt mutatja, hogy ezt a krízist kezelni igazán senki nem tudja. A nagyhatalmak kapkodnak, ellentétes nyilatkozatokat tesznek, próbálnak beavatkozni, de csak felkavarni képesek a káoszt. Tény: a Közel-Keletet destabilizáló Amerika felelőssége éppolyan jelentős, mint a birodalmi státust visszaszerezni próbáló oroszoké, de elsődlegesen persze a terroristáké és a közel-keleti elnyomóké. Óvakodnunk kell viszont az egyszerű magyarázatoktól, mert ezek csak félrevisznek: elmossák a fogalmi határokat, rendként mutatják meg a káoszt, így pedig csak távolítanak a megoldástól. Az utóbbi száz évben kiváló regények születtek, amelyek pontosan megmutatták, milyen az, amikor a káoszban próbálunk hamis nyomok által rendet felfedezni. Említhetjük Gombrowicztól a Kozmoszt vagy Pynchontól A 49-es tétel kiáltását: mindkettőben kétségbeesetten gyűjtenék egybe a nyomokat, keresnék a magyarázatot, de hiába, ha eleve tévúton indulnak el, ha a nyomokat is a saját képzeteik alapján állítják elő. Mindez odavezethet, hogy várjuk: a folyamat lezárul magától, a dolgok megoldódnak úgyis, azok a bizonyos „valakik” majd leállítják, amit elkezdtek.

Tragikus, hogy épp ez zajlik Európában: a vezetők reménykednek, hogy egyszer csak hirtelen leáll a migráció, el lehet osztani a beérkezetteket, és gond egy szál se, nekünk már tennünk sem kellett a megoldásért. Pedig a zavarodott kapkodás éppolyan káros, mint a válság aktív előidézése. Eddig éppen a koncepciótlanságot tapasztalhattuk, a meggondolatlan vagdalkozást, amit ironikus módon a migrációt fékezni kívánó Donald Trumptól ugyanúgy láthatunk: kicsit majd lecsapunk itt, kicsit felkavarjuk az indulatokat, és azzal is megy az idő. Vagy: nem törődünk a világpolitikai krízissel, eljátsszuk az emberi jogi bajnokot, mintha a nagyhatalmak vezetőinek kellene elvégezniük a humanitárius szervezetek tevékenységét.

Szereptévesztésben van a globális elit, és a pánik csak fokozódni fog, ha a komoly megoldások helyett egyesek csak bohóckodnak, mások pedig álmagyarázatokat keresnek, és a másikra mutogatnak. Európa és a globális elit komolyan vehetné magát annyira, hogy nem az apokalipszistól kezd el rettegni, hanem elkezd a válság megoldásán dolgozni. Erőtlen kapkodásra és a kvótázgatáshoz hasonló pótmegoldásokra most már nincs idő.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 03. 07.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »