Panama-akták: újabb magyarországi fejezet

Újabb magyar, az offshore-botrányban érintett személyre derült fény. Erős János is érintett az ügyben, aki, miközben a baloldali kormányfők bizalmi embereként az állami Magyar Fejlesztési Bankot (MFB) vezette, egy panamai cégben is érdekelt volt. Erős János mindig a szocialisták bizalmi emberének számított.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

Erős Jánosnak a MFB élén eltöltött nyolc esztendő – 2002-től 2010-ig – során éppen akkortájt volt egy Panamában bejegyzett cége, amikor az OMV meg akarta venni a Molt. A bankár-üzletember az ominózus offshore céget egy hazánkban jól ismert osztrák befektetővel folytatott üzleti kapcsolatban használta – írta a Direkt36.

A nyilvánosságra került iratok szerint – folytatódik a cikk – az MFB-vezér Heinrich Pecinával került üzleti kapcsolatba 2007-2009 között úgy, hogy Pecina Collegia nevű magánalapítványa eladott egy Wintercastle nevű céget mintegy ötvenezer euróért annak a panamai bejegyzésű Garuda Groupnak, amelynek tulajdonosa a papírok alapján Erős János volt. Az osztrák Falter című lap szerint több jelentős, milliárdos pénzmozgás is volt Garuda és Pecina érdekeltségei között. Az osztrák üzletember a magyar bank- és médiapiacon is aktív, befektetőcégein keresztül az FHB Bankban, illetve a Népszabadságot, a Nemzeti Sportot, a Világgazdaságot és több megyei lapot is kiadó Mediaworks Hungary Zrt.-ben van érdekeltsége.

A genfi és New York-i egyetemet is végzett Erős az Általános Értékforgalmi Banknál eltöltött négy vezérigazgatói év után, a Horn-kormány idején, 1995-ben, harminchárom évesen került az állam tulajdonú K&H Bank élére. Nevéhez fűződik a korábban konszolidáción átesett bank sikeres magánosítása. A privatizáció során a bank felső menedzsmentje s különösen Erős akkori vezérigazgató is sokat keresett, ugyanis a dolgozók számára fenntartott ötszázalékos részvénycsomagból 3,5 százalékot a felső menedzsment, 1,5 százalékot pedig maga Erős jegyzett le K&H hitelből, fél áron. A névértéken háromszázmillió forintnyi pakettet Erős így százötvenmillió forintért, hitelből vette meg, majd azt egy nap után adta el a K&H brókercégének hatszázhatvanmillió forintért – idézhető fel az eredeti sztori a Portfólió egy hajdani összeállításából. Az így kasszírozott pénzt Erős harminc-harmincöt százalékos hozamgaranciával fektette be a K&H Brókerháznál a menedzsment más tagjaival együtt. 1998-ban a brókercég a Népszabadság akkori információi szerint nyolcszázmillió forintot veszített a VIP-ügyfeleknek nyújtott hozamgaranciás ügyleteken.

Mielőtt 2002-ben Erős János az MFB vezérigazgatójává avanzsált, még eltöltött pár évet a Discount Bank and Trust Company Genf Magyarországi Bankképviseletének vezetői székében. Az állami bank irányítójaként háromszor is megválasztották az Állami Bankok Európai Szövetsége elnökének, a Medgyessy-kormány pedig az Európai Beruházási Bank igazgatóságába delegálta, amelynek 2004 májusától 2005 novemberéig volt tagja.

Erős a Fidesz választási győzelme után, 2010-ben ajánlotta fel lemondását. Ezt azzal indokolta, hogy az MFB vezérigazgatói pozíciója a mindenkori kormányhoz fűződő, bizalmi állás. Ezzel azt is elismerte, hogy ő ezt a feltétlen bizalmat az MSZP-s vezetésű kormányok idején élvezte.

mho


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »