Pakisztán bezárta a kiskaput a "becsületgyilkosságok" előtt

A pakisztáni parlament alsó- és felsőháza csütörtökön együttes ülésén egyhangúlag úgy döntött, hogy bezárja a becsületgyilkosságok elkövetőinek eddig szinte teljes büntetlenséget biztosító, sokat bírált jogi kiskaput; a szavazást a helyi televízió élőben közvetítette

Az eddigi jogszabály megengedte, hogy az áldozat hozzátartozói megbocsássanak a gyilkosnak, amire gyakran került sor, hiszen ezeket a bűncselekményeket általában családon belül követik el. A jelenlegi törvény ezzel szemben csak azt teszi lehetővé, hogy a megbocsátó rokonok életfogytiglani börtönbüntetésre változtassák a gyilkossal szembeni esetleges halálos ítéletet.

Pakisztánban évente átlagosan mintegy ötszáz nővel végeznek közeli rokonai amiatt, mert megsértették a házasságra, szerelemre és becsületre vonatkozó, íratlan konzervatív szabályokat. „A törvények célja az, hogy a helyes viselkedést ösztönözzék, és ne tegyék lehetővé, hogy a szabályszegők büntetlenül megússzák” – hangsúlyozta a tervezetet eredetileg benyújtó Szugra Imam volt szenátor.

Ugyanezen ülésén a parlament megszavazta, hogy a nemi erőszak elkövetőit kötelezően 25 év börtönnel büntessék. „Ezek a jogszabályok borzasztóan fontosak a pakisztáni nők számára, hiszen az ítélethozatal technikai nehézségei miatt eddig szinte alig állítottak bíróság elé bárkit is szexuális bűncselekmény elkövetése miatt” – hangsúlyozta Jaszmín Hasszan, az Equality Now nemzetközi nőjogi szervezet egyik vezetője. „Reméljük, hogy ezek az új törvények hozzájárulnak a pakisztáni társadalom szemléletváltásához, és a nők végre biztonságban élhetnek” – tette hozzá.

Navaz Sarif miniszterelnök kormánya „a pakisztáni Kim Kardashian”-nak is nevezett Kandil Balocs modell-énekesnő meggyilkolása után gyakorlatilag jogalkotási kényszerhelyzetbe került az eset feletti társadalmi felzúdulás miatt. Balocsot fivére begyógyszerezte, majd megfojtotta, mert szerinte testvére szemérmetlen és kihívó viselkedésével szégyent hozott a családjára.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »