Padlóra küldte az MTK-t a Videoton

A Videoton ötgólos, kiütéses győzelmet aratott szombaton a 24. perctől emberhátrányban játszó MTK ellen a felcsúti Pancho Arénában, a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójában, s ezzel feljött a második helyre a tabellán.

Nem sokat teketóriázott a Videoton az „ezüstrangadón”, rögtön a mérkőzés elején megszerezte a vezetést: Stopira beadását Nego fejelte szép mozdulattal a kapuba. Alig telt el pár perc és a fehérváriak megduplázták előnyüket: Suljic viharzott el a jobb szélen, beadását Hegedüs kapus Grgicre ütötte, a labda pedig róla pattant a kapuba. A hazaiak a vezetés tudatában sem vettek vissza, az MTK bénultan futballozott. A fővárosiak gondjait tovább tetézte csapatkapitányuk, Torghelle, aki durva belépőjével kiállíttatta magát. Emberelőnyben játszva a Videoton sorra dolgozta ki a helyzeteket, de a szünetig nem tudott újabb gólt szerezni.

A második félidőben ott folytatták a csapatok, ahol az elsőben abbahagyták: a hazaiak sokkal többet birtokolták a labdát és helyzetekig játszották akcióikat, míg az MTK leginkább a védekezéssel volt elfoglalva. Tischler egy bomba szabadrúgásgóllal indította a fehérvári gólok sorát ebben a játékrészben, majd két perccel később Suljic erőszakossága eredményezte a negyedik hazai találatot. Negyedórás „üresjáratot” követően Nego meglőtte csapata ötödik, önmaga második gólját, s ezzel beállította a végeredményt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »