Ott lehet Rióban a sportszerű magyar tollaslabdázó

Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke szerint Rióban nemzetközi Fair Play-díjat kaphat Sárosi Laura tollaslabdázó.

„A Nemzetközi Fair Play Bizottság a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kulturális bizottságával egyetértésben kampányt hirdetett a riói olimpia előtt. Arra kértük a nemzetközi szövetségeket és az újságírókat, hogy jelezzék nekünk, ha az olimpiai kvalifikációs versenyeken, valamint magán az olimpián fair play cselekedetet tapasztalnak – nyilatkozta Kamuti Jenő, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségi tagja a MOB honlapjának. – A jelöltek listába vétele és áttekintése után a díjra leginkább méltónak vélt sportolót az olimpia idején kitüntetésben részesítjük. Már most több javaslat érkezett, ezen a hétvégén a tollaslabdázó Sárosi Laura is bekerült a jelöltek közé.”

A riói kvótáért harcoló magyar játékos a franciaországi La Roche sur Yonban rendezett múlt heti Európa-bajnokság második körében 1-0-ra vezetett a negyedik helyen kiemelt német Karin Schnaase ellen, amikor ellenfelének elszakadt a cipője. A szabályok szerint a játékos nem hagyhatja el a pályát, a németnek pedig nem volt tartalék cipője, így Sárosi könnyedén megnyerhette volna a mérkőzést, és ezzel nagy lépést tett volna a kvótaszerzés felé. Csorba József, a magyar szövetség elnökének beszámolója szerint azonban Sárosi alig egy másodperc alatt döntött, és odaadta tartalék cipőjét ellenfelének, aki végül legyőzte őt.

Ott lehet az olimpián is

„A bíró odajött, és megkérdezte, mi legyen. Ránéztem a német lányra, és megkérdeztem, hányas a lába, szerencsére pont akkora volt, mint az enyém. Volt a táskámban egy váltócipő, mivel én egy másik versenyről jöttem az Eb-re, ezért azt odaadtam neki, és pont jó volt a lábára – idézte a Mob.hu Sárosi Laurát. – Meg sem fordult a fejemben, hogy ne így cselekedjek. Azt hiszem, a legtöbb sportoló ugyanígy tett volna.”

Csorba József hétfőn az MTI-nek elmondta, a vereség miatt Sárosi Laura ki fog csúszni a kvótát jelentő helyekről a riói indulásról döntő, csütörtökön záruló világranglistán. Hozzátette, Sárosi az első szabadkártyát érő helyen fog állni a csütörtöki világranglistán, márpedig tudomása szerint a nemzetközi szövetség három szabadkártya odaítéléséről dönt május második felében. Csorba József hangsúlyozta, a német szövetség fair play-díjra fogja javasolni Sárosi Laurát, s mindent bevet, hogy szabadkártyát kapjon az olimpiára.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »