Öt afgán kamasz erőszakolt meg brutálisan egy kisfiút Svédországban

Öt afgán kamasz erőszakolt meg brutálisan egy kisfiút Svédországban

Öt, 16-17 éves afgán menekült fiút gyanúsítanak azzal, hogy brutálisan megerőszakoltak egy kisfiút. Áldozatuk is a közép-ázsiai országból érkezett.

Az eset a kelet-svédországi Uppsala városának közelébe egy erdőben történt októberben. Az öt kamasz

kegyetlenül összeverte, megerőszakolta, majd leköpte a gyereket,

aki még a 15-ik életévét sem töltötte be.

A perverz tortúra a vádirat szerint legalább egy órán át tartott.

Hírdetés

A fiúk borzalmas tettüket fel is vették, és azzal fenyegették szerencsétlen áldozatukat, hogy a videót közzé teszik az interneten, ha a rendőrséghez fordul.

Ötük közül csak ketten ismerik el, hogy részt vettek a bántalmazásban, de ők is tagadják, hogy szexuális erőszak történt volna. Ha bűnösnek találják őket, legalább négy éves szabadságvesztésre számíthatnak, az ügyészség pedig kezdeményezte, hogy büntetésük letöltése után örökre tiltsák ki őket Svédországból.

Egyelőre a hatóságok előtt nem világos, hogy a kamaszfiúk miért vetemedtek ilyen szörnyűségre. Azt biztosan tudni, hogy

az elkövetők és áldozatuk is Afganisztánból érkeztek

a skandináv országba felnőtt kísérő nélkül, és korábbról ismerték egymást.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »